Jailhouse Rock

Az a mondás járja, hogy a rock and roll az ördög zenéje és ezért meg kell fizetni érte. Így Marylin Manson-t, Ol’ Dirty Bastard-ot és Scott Weiland-et is letartóztatták már – de mit is várhatnánk? 1955 óta a könnyűzene nagy része a lázadásról, a szexről szól, és a társadalmi kereteken belül feszegeti a személyes szabadság kérdését – vagy akár azon túl is. Nem lehet tortát sütni anélkül, hogy pár tojást el ne törnénk, és ugyanígy nem lehet turnézni anélkül, hogy néhány törvényt meg ne sértenénk – vallják a rockerek.

Az biztos, hogy a rock and roll első bálványai sem voltak angyalok. Elvis, Jerry Lee Lewis és Chuck Berry nem éppen a legjobb útra tévedtek. Jerry Lee például elvette a 13 éves unokahugát. “Ezt kapd ki, mama hozzáment a papához, amikor 12 éves volt” – mondta a sajtónak, amikor keresztre akarták feszíteni, mert ilyen fiatal mennyasszonyt vett el. Jerry Lee azóta is legalább két korábbi feleségének halála ürügyén szerepel a gyanúsítottak listáján.

Chuck egy tinédzser indián prostituáltat vitt át a határon csak azért, hogy egy kicsit elszórakozzon vele. Ez a történet valamiféle felhangot ad a “Sweet Little Sixteen”-nek, nem?

Tény, hogy amikor egy előadó, legyen az Jerry Lee vagy Tommy Lee, J.B. vagy Jay-Z, valami törvénybe ütközőt tesz, akkor mi is belekóstolhatunk abba, hogy milyen is lehet veszélyesen élni. Imádni való bűnrészesei vagyunk ezeknek az értelmetlen és őrült cselekedeteknek, amik segítségével a művészek hősiesen megőrzik a rock and roll törvényen kívüliségét. (tovább…)

LADY CARNEVAL

 

 

Páni a paní vím jak se ruší zal,
já tíhnu duší jen k lady Carneval.

Já kdysi pannám, já ba i vdovám lhal,
teď v srdci chovám, jen lady Carneval.
Rf: A s ní vchází do mě hoích nepoznán
tančí v bílých kamaších je můj pán,
zivot já bych za něj dal, ó má lady Carneval,
mám tě rád, mám tě rád.

Páni a paní, dříve já jenom spal,
teď sháním věno vám, lady Carneval.
Já kdysi kartám vášnivě podlíhal,
teď uz se modlím jen k lady Carneval.

Rf: A s ní vchází do mě hoích nepoznán……

Šalalalala lala Šalalalala lali

Páni a paní vím jak se ruší zal,
já tíhnu duší jen k lady Carneval.
Já kdysi pannám, já ba i vdovám lhal,
teď v srdci chovám, jen lady Carneval.

Lady Carneval

Ladies and Gentlemen I know how to stop one being sad,
My whole soul is given just to Lady Carneval.

I used to lie to virgins, even to widows once,
But now in my heart there is only Lady Carneval.

R.:
And she is coming with the hidden sin, unknown,
Dancing in white tights and it is my Lord,
I would die for it, oh my Lady Carneval,
I used to gamble in cards so much,
But now I pray for Lady Carneval.

(repeated)

Salalalala lala salalalala lali…

Ladies and Gentlemen I know how to stop one being sad,
My whole soul is given just to Lady Carneval.

I used to lie to virgins, even to widows once,
But now in my heart there is only Lady Carneval.

v

LEIDI KARNEVAL

Pányi a panyí vím jaksze rusí zsal,
já tyíhnu dusí jen kleidi karneval.
Já kdiszi panám já ba ivdomám hál,
tegy szrdcí hovám jen leidi karneval.

Rf: Asznyí vházsí do mnye zsíh nepoznán
tancsí vbílih kamasí je muj pán,
zsivot já bih za nyej dal ó má leidi karneval,
mám tye rád, mám tye rááád.

Pányi a panyí, drzsíve já jenom szpal,
tegy szkánevjeno vám leidi karneval.
Já kdiszí kartám vásnyive podlíhal,
tegy ussze modlím jen kleidi karneval.

Rf: Asznyí vházsí do mnye zsíh nepoznán
tancsí vbílih kamasí je muj pán,
zsivot já bih za nyej dal ó má leidi karneval,
mám tye rád, mám tye rááád.

La-lalalala la-lalalala lá
Sa-lalalala la-lalalala lí
Sa-lalalala la-lalalala lá
Sa-lalalala la-lalalili lí

Rf: Asznyí vházsí do mnye zsíh nepoznán
tancsí vbílih kamasí je muj pán,
zsivot já bih za nyej dal ó má leidi karneval,
mám tye rád, mám tye rááád.

Pányi a panyí vím jaksze rusí zsal,
já tyíhnu dusí jen kleidi karneval.
Já kdyszi panám já ba ivdomám hál,
tegy szrdcí hovám jen leidi karneval,
tegy szrdcí hovám jen leidi karnevaaal.

“Soha nem hagyjuk abba”

Javában dolgozik emlékiratain Ronnie Wood, a Rolling Stones gitárosa, aki a készülő könyvben őszintén beszél alkoholizmusáról is. A zenész nehézségeit egy tinédzserkori tragédiára vezeti vissza, amikor 17 éves korában egy balesetben elhunyt első szerelme.

 

Őszintén vall készülő önéletrajzában a Rolling Stones gitárosa. Ronnie Wood nem rejti véka alá alkoholizmusát sem, mi több, azt is tudni véli, hogy mi vezetett a káros szenvedélyhez.

“Stephanie de Court volt a gyerekkori szerelmem. Minden olyan ártatlan volt – a beszélgetések, ahogy fogtuk egymás kezét, az alkalmankénti csókok. 1964. május 31-én Stephanie és pár barátnője éppen egy koncertünkre igyekeztek, amikor egy autóbalesetben életüket vesztették. Stephanie szülei nem akarták, hogy elmenjek a lányuk temetésére” – írja Ronnie Wood.

“Pár barátom elvitt egy pubba és leitatott, mert egyedül így tudtam elfogadni a tényt, hogy Stephanie örökre magamra hagyott. Az üvegben megtaláltam a módját annak, hogy ne gondoljak rá többet” – vallja a Rolling Stones gitárosa.

Ronnie Wood egyébként augusztus végén, a zenekar A Bigger Bang utrnéja után kijelentette: “Soha nem hagyjuk abba”, mit sem törődve azokkal a pletykákkal, amely szerint az együttes utoljára járta körbe a világot.

A zenész, aki júniusban ünnepelte 60. születésnapját hozzátette: “természetesen szükségünk van egy kis pihenésre, de ezután újra színpadra fogunk állni”.

 

Zene, amely feltölt energiával

A régi poén – dugj a konektorba! – az AC/DC esetében nem avult. Ez a banda, ahányszor csak megrázza magát, s előáll egy új lemezzel, életet visz a rockéletbe. Nem boszorkányság, amit csinálnak, maximum háromakkordos “csodát” művelnek, de ezt nagyon tudják. Új albumuk – Stiff Upper Lip – megjelenése ezuttal arra is jó alkalom volt, hogy az újságirók a korosodó Angus Youngot a zenén kivül egyéb témákról is kérdezzék.

– Csak nem teát iszik? (tovább…)

rockjam

A zenekart 1997 nyarán alapította Hatvanban ifj.Nagy Imre (dob, ének), Kiss Róbert (gitár) és Juhász Zoltán (basszusgitár).Az első 3 év gyakorlással telt el, majd csatlakozott a zenekarhoz Köles Tamás (dob) és Nagy Imre (gitár). Ekkor a zenekar életében nagy átalakulás ment végbe.A basszusgitáros helyét átvette Kiss Róbert, és az eddigi basszusgitáros, billentyűs hangszerekkel segítette tovább a zenekart. A 2000. Év szilveszterétől folyamatos koncertezés vette kezdetét. 2005 Januárjában csatlakozott a zenekarhoz egy újabb gitáros, Mák Tamás. Ekkor még a zenekar Stone Face néven volt ismert a közönség előtt, majd Februártól  újabb átalakulás következett és ekkor vette fel a zenekar a ROCKJAM nevet. 2005 decemberébenben csatlakozott a zenekarhoz Lakatos József gitáros, és Medveczki Norbert dobos.

A zenekart jelenleg Nagy Imre, Juhász Zoltán , Medveczki Norbert alkotja.(A teljes műsoridőnk jelenleg 4 órás!)  Felléptünk fesztiválokon, motoros találkozókon, nyári expókon, helyi klubokban, de szívesen elutazunk az ország bármely részére.

Koncertjeink voltak többek között Somoskő-Újfalun, Jászberényben, Kisnánán, Boldogon, Ecseren, Jászfényszarun, Jászárokszálláson, Budapesten, Kartalon, Salgótarjánban, Nagybátonyban, Mátranovákon és havi rendszerességgel játszunk Hatvanban is.És a Forgó Sörözőben!

 

 

 

 

NYAKLEVES

Hozzávalók:

Valamilyen szárnyas nyaka (mi a pulykáét szeretjük), esetleg egyéb aprólékával dúsítva, 
3 sárgarépa, 2 fehérrépa, 1kis fej vöröshagyma, 
4-6 gerezd fokhagyma, 
15 dkg brokkoli, 
10 dkg igen apró gomba, 
só, ételízesítő, szemesbors, 5-6 szegfűszeg, 5-6 szegfűbors, 1/2 szerecsendió, 
késhegynyi fehérbors, 2 leveskocka.

Elkészítés:

A húsokat mosd meg, tisztítsd meg, bőrét vedd le és tedd hideg vízbe. Forrald pár percig, amíg már több habja nem lesz, majd mosd le és tedd fel tiszta vízben. Tedd bele a fehérrépát, hosszában felvágva, és tedd hozzá a fűszereket. 

Kislángon, fedő alatt kell főzni, éppen csak forrjon, legalább 3-4 óra hosszat. A levét utána kell tölteni kb. félóránként, különben a hús és a zöldség nagyon sós lesz. 

Másfél órával a befejezés előtt kóstold meg, ízesítsd, ha kell és tedd bele a sárgarépát, félóra múlva a hagymát megpucolva egészben, a fokhagymagerezdeket és a gombát egészben, az utolsó 2-3 percre pedig a brokkolit, rózsáira szedve, szárával lefelé. Arra ügyelni kell, hogy ezek az időtartamok tisztán a forrás idejét jelentik. 

Ha kész, félórát hűlni hagyjuk, majd kiszedjük a húst és a zöldséget külön tálra, és a levest finom szűrőn leszűrjük. 

A leves lényege a szárnyas nyaka, ha nem elég hosszú, többet is rakhatunk bele. Nem tömjük tele zöldséggel, hadd domináljon a nyak íze, ezért a szokásos répák mellett csak egyféle zöld színű zöldség mellett döntöttünk, és ezért nem került bele zeller sem, bár ez utóbbi meggondolandó. A gomba Ági lányom miatt van benne, de nem bántuk meg.

Cérnametéltet, eperlevél-tésztát vagy daragaluskát adjunk hozzá levesbetétnek

Szabógallérleves

Hozzávalók: 

sárgarépa, petrezselyem, krumpli, hagyma, zeller stb
1 tojás+1 tojásfehérje
2-3 kanál gríz
só, pirospaprika, ételízesítő, liszt
bors, petrezselyemzöld

Elkészítés:

A leveszöldséget apróra kockázzuk és a krumplin kívül a többit kevés olajon vagy zsíron dinszteljük, felöntjük vízzel, sózzuk és megfozzük.
Egy tojásból és lisztbol levestésztát gyúrunk, vékonyra nyújtjuk és letakarjuk, míg a tölteléket elkészítjük, nehogy kiszáradjon. A hagymát apróra vágva megpirítjuk, rászórunk egy marék grízt, kevés aprított petrezselyem zöldjét, sózzuk, paprikázzuk. A gríznek aranybarnára kell pirulnia.
A tölteléket a kinyújtott tészta egyik felére sorban kis kupacokba rendezzük. Ahol nincs gríz ott csíkokban megkenjük tojásfehérjével, majd a tészta másik felét ráborítjuk. A sorok között ujjunkkal óvatosan lenyomkodjuk kocka alakúra, aztán derelyevágóval „kiszabdaljuk”. Az így lett kis „gallérokat” mikor a zöldségleves majdenem megfőtt, a krumplival együtt belefozzük a levesbe.
Apróra vágott petrezselyemzölddel díszítjük

Abszint

Az emberiség zaklatott története során akadt néhány igen hányatott sorsú és nagy vitát kiváltó alkoholnemű, de azt a kétes értékű kiváltságot, hogy az egész világon betiltsák, egyedül csak az abszint érte el. Összesen mintegy 150 évet élt (és hatott), de rövid élete során olyan vihart kavart, annyi végletes ellenérzést és vitát váltott ki, mint kevés más ital. Aktív rajongói afrodiziákumnak, sőt rengeteg betegség természetes ellenszerének tartották, és ódákat zengtek szellemi felpezsdítő erejéről. Harcos ellenfelei szerint viszont ideg és elmebaj (tovább…)

Sex on the bogdány beach

Hozzávalók:
4cl vodka
2,5cl barackos vodka
8cl narancslé
5cl áfonyalé

Elkészítés:
Az alapanyagokat az áfonyalé kivételével shakerben összerázzuk,majd hűtött longdrinkes pohárba szűrjük.Áfonyalével felöntjük.Narancskarikával és koktélcseresznyével díszítjük.

Miután végeztünk….az itallal,folytathatjuk megszokott rutinunkat a söriben!

 

Kakaó

Kakaó

Gyerekkorunkban vele ébredünk, és bizony felnőttként is megédesíti olykor délutánjainkat a habos kakaó. Mit érdemes tudni róla?

Aztékok itala

A spanyol hódító, Fernando Cortez, az aztékok uralkodójánál aranykelyhet látott, melyből Montezuma a cshokolatl nevű italt fogyasztotta. Cortezt persze a kehely érdekelte, amíg meg nem tudta, hogy az ital alapanyaga mennyire értékes. Száz kakaóbogyóért egy rabszolgát vásárolhatott.
Cortez a spanyol udvarba vitte az azték italt. Itt egy évszázadon át titokban tartották. Az 1660-as években terjedt el Európaszerte. A legnépszerűbb Angliában és Hollandiában lett. Itt kezdték a keserű italt tejjel és cukorral ízesíteni. Táblában csak 150 éve fogyasztják, addig csak italként ismerték. (tovább…)

Fröccsöntő

SPRICCER:

(fröccs) szódavízzel higított bor

(Újházy fröccs:

szóda helyett kovászos uborka leve (így több bort lehetett büntetlenül meginni)

DEÁK bólé:

nagyon kevés alkohol megcsapatva SOK szódavízzel

(szarvasi főiskolások receptje alapján) (tovább…)

Alleluja

4/10 tequila
2/10 Maraschino Bols
2/10 Blue Curaçao Bols
2/10 citromlé
1
öntet tojásfehérje
Schweppes Bitter Lemon
2
koktélcseresznye
darabka citrom
narancshéj
mentaág

Shakerben (a bitter lemon nélkül) összerázzuk, tumbler pohárba szűrjük, majd felöntjük a bitter lemonnal. Díszítése: cseresznye, citromdarab, narancshéj, menta.
(IBA – Az év long drink-je 1979, Antonio Texeira de Jesu)