Korzika talán annyival van előbbre, mint mi, hogy ott jelkép a szelídgesztenye. Egy régi korzikai mondás szerint minden korzikait születésétől haláláig egész életén át a gesztenyefa ringatja. Korzikán a szelídgesztenye gabonának számít, magas az erjesztőképessége, nagyszerű a habtartóssága és arany színekben játszik a belőle készült ital. Háromféle korzikai sört lehet kapni a szigeten és mind a három nőnemű. Lehet-e ebből a férfiakra következtetni? Igencsak mérsékelten… Korzika képes volt arra, hogy integrálja a sörgyártás nemzetközi tapasztalatait, de ugyanakkor megőrizze nemzeti vonásait is. E szellem jegyében született meg a Pietra Sörfőzde

A korzikai szelídgesztenyéből főzött sör mindenképpen világújdonságnak számít. Négyéves előkészítő munka után 1996-ban indult a sörfőzde, azzal a céllal, hogy Korzikát is fejlessze, a jövőt építse. Miközben visszanyúl az emberek és földjük múltjához, jelent kínál és jövőt ígér. Egyben elszántan hivatkozik az újszerűségre és az újításra is. Dominique Sealelli úr, a gyáralapító a sziget közepéről, Corte környékéről származik. A falu neve Pietra-serena. Mint minden korzikai, ő is nagyon ragaszkodik “gyökereihez”, így adott falvának tiszteletet a róla elnevezett sörökkel. A Pietra eredetileg kősziklát jelent, s remekül illik e név a korzikai tájhoz, a sör jellegéhez.

A Pietra Sörgyár Korzika történelmének első sörfőzdéje. Ugyancsak első sörgyár a világon, amelyik szelídgesztenyéből főz sört. Első pillantásra kalandos vállalkozásnak tűnhetett volna sörfőzdét építeni Korzikán, de ma már úgy néz ki, hogy ez a kísérlet nyerő volt. A Pietra háromféle sört kínál: a Pietra, a Serena és a Colomba söröket.

A Pietra az üzem első gyártmánya. Szép ámbra-mélyborostyánkő színű, 6%-os alkoholtartalmú, maláta- és gesztenyeliszt keverékéből főzve. A gesztenyelisztet a Castagnicca vidékről szállítják az 1000 méter magas hegyekből, a gesztenyeerdőkből. A gesztenyét kézi szüretelés, kézi válogatás után csak szamárháton lehet a hegyekből lehozni.

A Pietra sikerén felbuzdulva az üzem kifejlesztette annak kis lánytestvérét, egy szép szőkét, amit Serenának kereszteltek el. A 4,8%-os alkoholtartalmú Serena könnyebb, világosabb, a fénye olyan, mint a korzikai napsütés és remekül oltja a szomjat. Alacsony fokon erjesztett sör, melynek gyártása során hasznosítják a kisipari sörfőzés összes eredményét. Habja könnyű és légies, íze finoman kesernyés

A Colomba a család utolsó szülötte. Ez a korzikai maquis (bozót) füveivel ízesített fehér sör. Szűretlen, ezért a sörélesztőtől természetesen zavaros színű, de alapvetően a maquis ízétől jellegzetes. Egész Korzika aromája benne van az üvegben, bokrétát nyújtva ezzel szagló- és ízlelőszerveinknek. A maquis ugyanis Korzika lelke. Szamócabokor, mirtusz, szalmavirág, boróka és még sok más, de elég ahhoz, hogy csukott szemmel is ráismerjünk Korzikára. Finom és okos keverék készül ezekből a csodálatos füvekből, az aromát egy “teáskannában” készítik, s ez kerül az erjesztőkádakba.