Így folytatódott szeptemberig. Volt a bandájukban öt vagy hat más kölyök, fiúk és lányok. B. J., akitől a gitárt kölcsönöztük, rossz alakú lány, de bőrének különleges illata volt. Aztán Susie Ann, egy másik szőke, de gömbölyűbb, mint Jicky, és egy jelentéktelen gesztenyebarna, aki csak végigtáncolta a napokat. A fiúk éppen olyan ostobák voltak, amilyennek csak kívánhattam őket. Nem kezdtem újból azt a mulatságot, hogy velük furikázzak végig a városon; tönkrement volna a hírem a vidéken. A folyócska mellett találkozgattunk, és ők is őrizték a titkot találkozásainkról, hiszen kényelmes gin- és Bourbon-forrás voltam számukra. Minden lányt megkaptam, egyiket a másik után, de ez túlságosan egyszerű volt, és egy kicsit undorító. Majdnem olyan könnyedén csinálták, mint amikor az ember fogat mos higiéniai okokból. Úgy viselkedtek, mint egy majomhorda, lomposak, lármásak, haspókok voltak; de pillanatnyilag be kellett érnem velük.

Gyakran játszottam a gitáron: fölényem bizonyításához ez akkor is elegendő volt, ha nem lettem volna képes elnáspángolni ezeket a fiúkat egyszerre és egy kézzel. Ők viszont megtanítottak a jitterbourg és a jive stílusra. Nem sokat kellett erőlködnöm, hogy hamarosan jobban csináljam, mint ők. De ez nem az ő hibájuk volt.

Rosszul aludtam ezidőtájt, és sokat gondoltam a kölyökre. Tomot kétszer láttam viszont. Tartotta magát. Az ügyről már nem beszéltek az emberek arrafelé. Nyugodtan hagyták Tomot az iskolájában, engem pedig szinte sohasem láttak. Anne Morvan apja a megye egyetemére küldte a lányt; ők meg a fiával együtt csinálták tovább a dolgukat. Tom megkérdezte, hogy megy a sorom, én pedig elmondtam neki, hogy a bankszámlám már százhúsz dollárra nőtt. Mindenen spóroltam, kivéve az alkoholt, s a könyvek elég jól fogytak. Sőt, a nyár végére még a forgalom növekedésével is számoltam. Azt tanácsolta, hogy ne hanyagoljam el a vallási kötelezettségemet. Ez olyasmi volt, amitől szívesen megszabadultam volna, de úgy rendeztem, hogy az emberek ezt éppoly kevéssé vegyék észre, mint egyebet. Tom hitt Istenben. Éppen úgy elmentem a vasárnapi istentiszteletre, mint Hansen, de azt hiszem, hogy az ember nem maradhat egyszerre felvilágosult és istenhívő, s én azt akartam, hogy felvilágosult maradjak.

Amikor kijöttünk a templomból, a folyónál találkoztunk, passzolgattuk egymásnak a lányokat, körülbelül azzal a szeméremmel, ahogyan egy majomhorda üzekedik. Aztán elmúlt a nyár anélkül, hogy tudatára ébredtünk volna, és megkezdődtek az esőzések.

Gyakran betértem Ricardóhoz. Időnként a drugstore-ba is ellátogattam, hogy megtáncoltassam a környékbeli csajokat. A jive-t jobban jártam, mint ők, és természetes tehetségem is volt hozzá. Buckton legjobb módú ürgéi már egész rajokban kezdtek visszatérni. Jöttek Floridából vagy Santa Monicából vagy mit tudom, honnan. Szőkén, napbarnítottan, de nem barnábban, mint mi, akik a folyóparton voltunk. A bolt valóságos randevúzó hely lett.

Azok ott még nem ismertek engem, de volt időm, és nem szabad, hogy túlságosan siessek.