XIII.

Louval nem beszélgettem többet nagy társalgásunk óta. Dex és én felmentünk lefeküdni. Szobáink az első emeleten voltak, ugyanazon az oldalon, mint a lányoké. A szülők az épület másik szárnyát foglalták el. A többi ipse meg hazament. Azt mondtam, hogy a szülők a másik szárnyat foglalták el, de ők éppen visszatérőben voltak New Yorkba vagy Haitiba vagy más hasonló helyre. A szobák sorrendjében előbb az enyém, aztán Dexteré, majd Jeané és Loué következett. Rossz elhelyezkedés a kalandozásokhoz.

Levetkőztem, zuhanyoztam egy jót, alaposan megmasszíroztam magam a fürdőkesztyűvel. Hallottam Dexter bizonytalan mozgolódását a szobájában. Kiment, majd öt perccel később visszajött, és átszűrődött a zaj, ahogyan egy poharat megtöltenek. Egy kis beszerzési expedíciót folytathatott, s arra gondoltam, hogy ez nem is rossz ötlet. Könnyedén megütöttem az összekötő ajtót, amelyen túl csak a fürdőszoba választott el bennünket egymástól. Rögtön válaszolt.

– Ó, Dex – mondtam az ajtón keresztül. – Álmodtam, amikor palackok csengését hallottam?

– Átpasszolok egyet magának – mondta Dex. – Kettőt hoztam fel magammal.

Rum volt. Nem létezik ennél jobb altató, de arra is kitűnő, hogy ébren maradjunk. Kevéssel utána hallottam, hogy Dexter ágyba bújt. Őrá, úgy látszik, másképpen hatott, mint rám.

Vártam egy félórát, aztán halkan kiosontam a szobámból. Alsónadrág volt rajtam, és pizsamafelső. Nem tudom elviselni a pizsamanadrágot. Ez valami lehetetlen ruhadarab.

A folyosón sötét volt, de tudtam, hogy hova megyek. Minden különösebb óvatosság nélkül haladtam, mert a szőnyeg akár egy baseball meccs zaját is elnyomta volna. Halkan kopogtattam Lou ajtaján.

Hallottam a közeledését; vagy inkább éreztem, hogy közeledik, és megfordította a kulcsot a zárban. Besiklottam a szobába, és gyorsan bezártam a lakkozott ajtót.

Lou elragadó fehér pongyolát viselt, amelyben valóságos Vargas-görlhöz hasonlított. Alatta csipkés melltartó és hozzávaló bugyi tűnt elő.

– Azért jöttem, hogy tudjam, haragszik-e rám – mondtam.

– Nem maradhat itt – tiltakozott.

– Akkor miért nyitott ajtót? Mit gondolt, ki kopog?

– Nem tudom! Susie talán…

– Susie már lefeküdt. A személyzet többi tagja szintén. Maga ezzel tökéletesen tisztában van.

– Mire akar kilyukadni?

– Arra.

Egy lendülettel megragadtam, és módszeresen csókolgatni kezdtem. Nem tudom, hogy közben mit csinált a bal karom, de Lou küzdött, és olyan elragadó kis ökölcsapást kaptam a fülemre, amilyet mindmostanig soha. Elengedtem.

– Maga vadállat – mondta.

A haja lágy volt és gondosan volt fésülve, középen elválasztva; valóságos ínyencfalatnak láttam. De nyugodt maradtam. A rum segítségemre volt.

– Túl nagy lármát csinál – feleltem. – Jean biztosan meghallja magát.

– Egy fürdőszoba van a két szoba között.

– Tökéletes.

Újra kezdtem, és szétnyitottam a pongyoláját. Sikerült letépnem a bugyiját, mielőtt újból megütött volna. Megragadtam a csuklóját, és hátra szorítottam. Jobb tenyeremmel könnyedén tartottam mindkettőt. Halkan, de dühösen küzdött, és térdével próbált rugdosni, de a balkezemet a feneke alá csúsztattam, és igyekeztem magamhoz szorítani. Megpróbált megharapni a pizsamámon keresztül. De nem tudtam megszabadulni az átkozott alsónadrágomtól. Hirtelen elengedtem, és az ágy felé löktem.

– Eddig teljesen egyedül is boldogult. Bolond lennék tovább fárasztani magam ilyen semmiségért.

A sírás határán volt, de tekintete a dühtől villogott. Még felöltözni sem próbált, és én a szememet legeltettem rajta. Fekete, sűrű fanszőrzete volt, és csillogott, mint az asztrahán prém…

Sarkon fordultam, és az ajtó felé mentem.

– Aludjon jól – mondtam. – Bocsásson meg, hogy egy kis kárt tettem a fehérneműjében. Nem merem felajánlani, hogy újat veszek magának helyette, de számítok arra, hogy majd elküldi a számlát.

Nehezemre esett volna, hogy gorombább legyek, és mégis el voltam szánva rá. Nem felelt semmit, de láttam, hogy öklét összeszorítja, és az ajkát rágja. Hirtelen hátat fordított nekem, és egy másodpercig még ezt a felét is megcsodálhattam. Valóban sajnáltam a sikertelenséget. Furcsa lelkiállapotban távoztam.

Minden gátlás nélkül nyitottam ki a következő ajtót, a Jeanét. Nem volt kulcsra zárva. Rögtön a fürdőszoba ajtóhoz siettem, és elfordítottam a nikkelezett zárat.

Aztán levetettem a pizsamakabátomat, megszabadultam az alsónadrágomtól. A szobát tompított fény világította meg, és a rózsaszínű kárpit még nőiesebbé tette a környezetet. Jean teljesen meztelenül feküdt az ágyán, és körmeit ápolta. Amikor meglátta, hogy belépek, megfordult, és miközben bezártam az ajtókat, pillantásával követett.

– Maga pofátlan alak – mondta.

– Igen – feleltem. – Maga pedig várt engem.

Nevetett, és megfordult az ágyon.

Mellé ültem, és simogatni kezdtem a combját. Annyi szemérmet sem mutatott, mint egy tízéves kislány. Felült, és tapogatni kezdte a karizmomat.

– Maga bikaerős.

– Gyenge vagyok, mint a maszületett bárány – tréfálkoztam.

Hozzám dörgölőzött, megcsókolt, de láttam, hogy visszahőköl, és megtörli a száját.

– Maga Loutól jött. Érzik magán a parfümje.

Nem számoltam ezzel az átkozott női szokással. Jean hangja remegett, és pillantása elkerült engem. Megragadtam a vállát.

– Maga nincs észnél.

– Bűzlik a parfümjétől. Nézzenek oda!

– Bocsásson meg nekem. Néha hozzáértem.

Arra gondoltam, hogy Lou talán még mindig ott áll félig meztelenül szobája közepén, és ez még inkább felizgatott. Jean meglátta rajtam, és elvörösödött.

– Zavarja? – kérdeztem.

– Nem – mormolta. – Megfoghatom magát?

Elterültem mellette, és magam mellé fektettem. Keze félénken keresgélt a testemen.

– Maga nagyon erős – mondta fojtott hangon.

Most oldalunkon feküdtünk, szemben egymással. Óvatosan megfordítottam, aztán hozzászorítottam magam. Kissé széttárta combját, hogy szabad utat hagyjon nekem.

– Ne okozzon fájdalmat.

– Nem kell félnie.

Nem tettem semmi mást, mint végigsétáltattam ujjaimat a mellén, lentről egészen a bimbókig, és éreztem, hogy remeg. Kerek, forró feneke volt, és szorosan befészkelte magát a combom tövébe, lélegzete felgyorsult.

– Eloltsam a villanyt? – suttogtam.

– Nem – mondta Jean -, így jobb szeretem.

Kiszabadítottam a bal kezemet a teste alól, és elsimítottam a haját a jobb füléről. Sokan nem tudják, hogy mit lehet kihozni egy nőből, ha fülét csókolgatják és harapdálják, ez csodálatos trükk. Jean úgy vonaglott, mint egy angolna.

– Ne csinálja ezt.

Rögtön abbahagytam, de óriási erővel ragadta meg a csuklómat.

– Csinálja még.

Újra kezdtem, hosszasabban, és éreztem, hogy hirtelen megfeszül, majd elernyed, és feje lehanyatlik. Kezem végigszaladt a hasán és tudtam, hogy most érzett valamit. Gyors érzéki csókokkal futottam végig testén, alig érintve a bőrét. Láttam, hogy a bőre úgy borzong meg, ahogyan a nyaka felé közeledtem. Aztán óvatosan beléhatoltam a hímvesszőmmel, olyan könnyedén, hogy ő se ébredt tudatára addig, amíg mozogni nem kezdtem testemmel. Mindez előkészítés kérdése.

De csípőjének egy könnyed lökésével kiszabadította magát alólam.

– Nem jó magának? – kérdeztem.

– Simogasson még. Simogasson engem egész éjszaka.

– Éppen azt akarom – mondtam.

Újra birtokba vettem, ezúttal brutálisan. De visszahúzódtam, mielőtt kielégítettem volna.

– Maga megőrjít engem… – mormolta.

Hasára fordult, és kezébe fúrta arcát. Csókolgatni kezdtem a csípőjét és a fenekét, aztán fölé térdeltem.

– Nyissa széjjel a combját – mondtam.

Nem szólt semmit, lassan széthúzta lábát. Kezemet a combja közé csúsztattam, és újból bevezettem magam, de eltévesztettem az ösvényt. Újból megmerevedett, de én nem tágítottam.

– Nem akarom – mondta.

– Helyezkedjen a térdére.

– Nem akarom.

Aztán felemelte a csípőjét, és feltérdelt. A fejét a karja közt hagyta, és én lassan a célomhoz jutottam. Nem szólt semmit, de éreztem, hogy a hasa miként emelkedik és süllyed, a lélegzete pedig felgyorsul. Anélkül, hogy elhúzódtam volna, magamhoz szorítva mellé zuhantam, és amikor arcát kerestem, láttam, hogy lehunyt szeméből könnyek folynak. De azt mondta, hogy maradjak.