Hautvillier apátsága a franciaországi Champagne megyében nem tartozik a különösebben értékes műemlékek közé. Hogy ma is sok turista keresi fel, annak oka elsősorban alkoholtörténeti múltja. Az apátság pincéjében készült először pezsgő, ami francia nevét a megyének köszönheti. „Feltalálója” még nem champagne-nak nevezte. Amikor először kóstolta, a hagyomány szerint ez szaladt ki a száján: „A csillagokat iszom.

Vannak olyan – nem egészen megalapozatlan – feltételezések, hogy először Londonban készítettek tudatosan „gyöngyöző bort”, de ha ez esetleg igaz is lenne, ahhoz alapanyagként feltétlenül champagne-i terméket használtak fel. A pezsgőgyártás mindenképpen Champagne-ban bontakozott ki, és onnan terjedt el az egész világon. S annyi biztos, hogy a pezsgő – ha úgy tetszik – felfedezése elválaszthatatlanul Dom Pérignon (1638-1715), az hautvillier-i bencés apátság szerzetesének nevéhez fűződik. Hogy a történet mennyire hiteles, az kérdéses. Mindenestre jól hangzik.

Pérignon atya, aki huszonkilenc éves korában lett az apátság pincemestere, karácsony közeledtével meg akarván lepni újborral rendtársait, felnyitott egy új, még erjedetlen cukrot tartalmazó borral megtöltött palackot, ami sokadmagával szüret óta hevert a pince mélyén, s belekóstolt, nem vall-e szégyent vele. Ahogy nyelte a gyöngyöző bort, csodát érzett és látott, s akkor hangzott el az a nevezetes mondat: „A csillagokat iszom.”

Ki tudja, vajon élvezhette volna a gyöngyöző bort, ha az nem jól záró, hosszú dugóval ellátott, vastag falú angol palackban erjed. Így a pezsgő felfedezéséhez közvetve Sir R. Mansell angol tengernagynak is volt némi köze, akinek a hajóépítés védelmében sikerült kijárnia, hogy I. Jakab rendeletileg betiltsa az üvegolvasztó kemencék fával való fűtését. Így az üvegipar kénytelen volt széntüzelésre áttérni, s attól kezdve Angliában sötétzöld vagy fekete színű, vastag, nyomástűrő üvegpalackok készültek. Az hautvillier-i apátság pincéjében ilyenekben forrt a bor, s ami még fontosabb, Pérignon atya honosította meg a paratölgy kérgéből, a parafából készült dugó használatát, amivel akaratlanul megakadályozta, hogy a szén-dioxid kiszökjön a palackból.

Dom Pérignon szerzetestársainak is ízlett a gyöngyöző bor, aminek hamar híre ment. Olyannyira, hogy ettől kezdve ezt kínálták mint „koronázási bort” a reimsi székesegyházban tartott királyi koronázások alkalmával.

A pezsgő „feltalálásának” van persze tudományosabb magyarázata is. Bizonyos fajta pezsgőborok már a 16. században is léteztek Franciaországban. Különböző erjedésű borokat összeházasítottak, s ez a kevert bor palackokba töltve újabb erjedési folyamaton ment át.

Dom Pérignon atya – okulva az első tapasztalatból – már nem elégedett meg a parafa dugóval, hanem a palackokat agyaggal és zsineggel zárta le, s így mindenképpen megakadályozta, hogy a szén-dioxid elillanjon. Ezt az igazi titkot nem sikerült sokáig az apátság falai között tartani. Helyi borkereskedők, így Pommery et Greno, Moët et Chandon, Mercier, Cliquot már a 18. század derekától foglalkoztak pezsgőgyártással Reimsben, Épernayben, Châlons-sur-Marne-ban. Ezek a nevek ma is jól ismertek a pezsgőpiacon.

A korai megözvegyülésére emlékeztető Veuve Cliquot elterjedtségére és hírére jellemző, hogy Puskin is idézte az Anyeginben:

Áldott italt kínál az asztal:

Mihelyt a költő is leül,

Elébük jégben hűlt palackkal

Moët vagy Veuve Cliquot kerül.

(Áprily Lajos fordítása)

A Veuve Cliquot mindmáig ismert és kedvelt pezsgőfajta.

Azt hihetnénk, hogy minden, ami kapcsolatos a pezsgővel, igazán férfimunka, pedig a reimsi polgármester lánya, Mademoiselle Ponsardin, aki mint Madame Cliquot tizenkilenc éves korában özvegyen maradt, több évtizeden át irányította a pezsgőgyártást és a pezsgőkereskedelmet.