James Brown

Letartóztatva: 1988. szeptember 24.

Vád: angyalpor birtoklása, letartóztatás akadályozása, engedély nélküli fegyver birtoklása

Nagyon is valószínű, hogy 1988. szeptember 24-én egy délutáni biztosítási tanfolyam résztvevői a Georgia állam beli Augusta-ban nem számítottak arra, hogy James Brown-nal, a soul keresztapjávaltalálkoznak majd. Arra meg főleg nem számítottak, hogy az előadásuk közepén ront be hozzájuk egy pisztolyt és egy puskát lóbálva. Mégis megtörtént, hogy az ünnepelt Brown, mint izzadt kefehajú fegyver lóbáló fenyegető és jelent meg.

“Ki az isten használta a mosdómat?” – üvültötte Brown. Hamarosan kiderült, hogy az énekes, akinek irodája volt az épületben, arra utaló nyomokat talált, hogy valaki engedély nélkül használta a szobájában lévő mosdót. Brown két, az előadásra járó nőt utasított, hogy zárják be a mosdó ajtaját. Amint visszatértek könnyedén kivonult és piros fehér teherautóján elsietett.

Brown szerencsétlenségére, aki azt hitte simán megúszhatja a dolgot, az egyik biztosítási ügynöknek, aki szemtanúja volt az eseményeknek sikerült kisliszannia hátul és felhívnia a rendőrséget. Brown járművét kiszúrta egy Richmond megyei rendőrségi autó, ami éppen szolgálatot teljesített a kelet felé tartó, államokat összekötő 20-as úton. A teherautó áthaladt az államhatáron és onnan kezdve az észak-augusztai hatóságok vették át az üldözést. A tisztek megpróbálták megállítani a gumijai kilövésével, de még sérülten is megállíthatatlan volt Brown. A kocsija abroncsán vezetve keresztülhajtott egy úti blokádon, megfordította az autóját és szikrát vetve újra Georgia felé vette az irányt.

Már mindenkinek elege volt Mr. Dinamit viselkedéséből, így néhány rendőrautó kivált a blokádból, hogy üldözőbe vegye. Brown szerencséje fogytán volt, leszaladt az útról és a kerekek abroncsai beleragadtak a sárba. Letartóztatták. A vádak között szerepelt, angyalpor birtoklása, a letartóztatás akadályoztatása és engedély nélküli kézifegyver birtoklása.

Néhány héttel később az Aiken megyei bíróságon Hubert E. Long bíró hosszú órákon keresztül hallgatta Brown barátainak, családjának és rajongóinak vallomását, akik mindannyian megbocsátást kértek a sztár számára. A védőügyvéd azt mondta a bírónak, hogy “James Brown csak egy ember, aki jót akar tenni”. Nem hatották meg ezek a szentbeszédek a bírót, aki rámutatott, hogy a közösség érdekeit is szem előtt kell tartania csak úgy, mint a legendás Mr. Brown-ét. 6000 dollárra és hat évre büntette, további öt év próbaidővel szabadon engedése után.

Két év letöltött börtönbüntetés után a dél-karolinai feltételesen szabadlábra helyező tanács szabadon engedte Brown-t. Röviddel ezután az énekes rájött, hogy karrierje “magasabban szárnyal, mint valaha”. Éppen időben szabadult a börtönből, hogy népszerűsítse a 4 CD-ből álló retrospektív válogatását, ami 1991-ben egy Grammy-díjat is nyert.

Snoop Dogg

Letartóztatva: 1993. szeptember 3.

Vád: gyilkosságban való bűnrészesség, gondatlanságból elkövetett emberölés

Philip Woldermariam kemény srác volt, de szerencsétlen hajlama volt arra, hogy hibákat ejtsen. Egyszer egy iskolaudvaron kezdett el lövöldözni, óvatlan volt és elkapták. Egy évre börtönbe küldték.

Nem sokkal a szabadon engedése után, 1993. augusztus 25-e estéjén Philip felülmúlta önmagát. Los Angeles-ben álldogált a járdán, amikor három fiatalemberrel keveredett vitába, akik egy dzsipben ültek. Gyorsan követték egymást az események és a nyers szavakat, fenyegetéseket követően Philip Woldermariam már haldoklott a járdán. Csúnyán elbántak vele.

A dzsip vezetője szemtanúk szerint nem más volt, mint Calvin Broadus, közismertebb nevén Snoop Doggy Dog volt. A megvádolt híresség felfogadott néhány jó ügyvédet. Az egyikük Johnnie Cochran volt, aki tudta, hogyan kell védeni Los Angeles-ben. Az ügyvédek azt tanácsolták az Snoop-nak és a többi dzsipben ülőnek, McKinley Lee-nek (a feltételezett gzilkosnak) és Sean Abrams-nek, hogy adják fel magukat a rendőrségen. Megállapodtak egy időpontban, ami egybeesett az MTV Video Music Awards kiosztásának időpontjával, ahol Snoop-nak fel kellett volna lépnie.

Lee és Abrams ahogy megbeszélték, feladták magukat, de Snoop Doggy Dogg éppen akkor nagy sikerrel szerepelt az MTV díjátadáson. A rendőrség, megpróbálta letartóztatni a díjátadó színhelyén, a Universal Amphitheatre-ben, de Snoop egérutat nyert. Végül önként ment a rendőrségre.

Vád alá helyezésekor, szeptember 3-án Snoop Lance Ito bíróval került szembe, ártatlannak vallotta magát és 1,000,000 dolláros óvadék fejében szabadon engedték. A rapper így szabadon ünnepelhette első albumát, a Doggystyle-t, amikor az októberben első lett a listákon.

1994.február 20-án az esküdtszék négy napi mérlegelés után Snoop Doggy Dogg-ot és McKinley-t felmentette a gyilkosság vádja alól. Két nappal később az esküdtszék holtpontra jutott az előre meg nem fontolt emberölést illetően, és kihirdették, hogy az ítélet téves volt. A rapper és testőre óvadékát 1,000,000 dollárról 100,000 dollárra csökkentették és nem kellett többé beszámolniuk a tartózkodási helyükről. A kerületi ügyész hivatala nyilatkozata szerint március 18-ai időpont mellett döntöttek, ha újra tárgyalják az előre meg nem fontolt emberölés vádját, de nem tették.

Marilyn Manson

Leatrtóztatva: 1994. december 28.

Vád: a floridai felnőtt szórakoztatási törvény megsértése.

Három nappal karácsony után történt 1994-ben, amikor Marilyn Manson szokásos ünneplésének majdnem véget vetett a Florida állambeli Jacksonville törvénye. Manson önéletrajza szerint ( The Long Hard Road Out of Hell, Regan Books, 1998) éppen befejezte az előadását a Club Five-ban, amikor a turnémenedzsere értesítette, hogy kereste a rendőrség. Gondolta, hogy a látogatói nem karácsonyi jókívánságaikat akarják átadni, így Manson az öltözőjébe sietett, hogy elfogadható öltözékre cserélje a színpadi, gumiból és bőrből készült ruháját. Farmerra és fekete pólóra. Pár pillanattal később két álruhás rendőr rontott be Manson-hoz és azzal vádolták, hogy ráürített a nézőkre és a színpadon önkielégített egy felcsatolható mű hímvesszővel. A tisztek tájékoztatták Marilyn-t, hogy mindezek megsértik a floridai felnőtt szórakoztatás törvényét és annak ellenére, hogy fennen hangoztatta ártatlanságát, megbilincselték és a rendőrségre cipelték.

Az óvadék megállapítása előtt Manson 16 órát töltött börtönben. Ezalatt a jacksonville-i rendőrség a hiányzó műhímvessző hollétéről erőszakosan faggatta, mert ez perdöntő bizonyíték lett volna az ügyben. Manson visszaemlékezése szerint a rendőrök levetkőztették és szóban bántalmazták őt, mindemellett kényszeríttették, hogy távolítsa el a száj piercingjét.

Végül az összes vádat ejtették Marilyn ellen bizonyíték hiányában.

Tommy Lee

Letartóztatva: 1998. február 24.

Vád: házastárs bántalmazása

1998 februárjának végén, a korábbi Mötley Crüe dobosát – a jelenlegi Methods of Mayhem vezetőjét – Tommy Lee-t a rendőrség elfogta, mert verte a feleségét Pamela Anderson-t. Lee-nek már volt kapcsolata a rendőrséggel, mivel a múltban már letartóztatták pár alkalommal. Volt, amikor kézifegyvert akart felvinni egy repülőgépre vagy lázadást szított. Az erőszak sem volt új számára. Bevitték már a “Cherry Pie” videó sztárja, Bobby Brown megveréséért, és felmerült a gyanú, hogy korábbi feleségét, Heather Lockleart is bántalmazta.

Pamela Anderson könyörtelen válasza férje veréseire és rugdosására az volt, hogy beadta a válópert és a gyerekek felügyeletéért indított harcot. 1998. április 6-án Lee nem tagadta le a házastárs elleni erőszakot, amiért hat havi börtönbüntetést kapott, így lehetősége nyílt, hogy saját magát sanyargassa.

Lábjegyzet: Habár Pamela Anderson elvált Tommy-tól, végül úgy döntött, hogy bántalmazója mellé áll. A mesébe illő párocska újra összejött és a hírek szerint esküjük megerősítését tervezik.

Scott Weiland

Letartóztatva: 1998. június 1.

Vád: heroin birtoklása, birtokháborítás.

Scott Weiland, a Stone Temple Pilots frontembere ünnepelt sztár a kemény rock és a kemény drogok világában, eddigi pályafutása során rendszeresen összeütközésbe került a törvénnyel. Az egyik legérdekesebb lebukására 1998. június 1-jén került sor New York-ban, ahol Weiland koncertet adott 12 Bar Blues című szóló albuma népszerűsítése kapcsán.

A függőségétől és a kalandvágytól égve az énekes nekivágott Manhattan utcáinak, hogy egy kis heroinhoz jusson. Úgy döntött, hogy úgy lesz a legkönnyebb, ha a feltételezhetően kábítószer fogyasztóktól, járókelőktől kér egy adag anyagot és egy jobbára feketék által lakott lakótelepnél kötött ki. Kétség kívül felbátorította, hogy hamar kellet a küldetését véghez vinni, így a sápadt rock sztár megkérdezte néhány lakótól, hol van a heroin. Néhányan segítőkészen mutatták az utat Weiland-nek, míg mások a rendőrséget tárcsázták. Amikor megérkezett a rendőrség letartóztatták 100 dollár értékű heroin birtoklásáért és birtokháborításért. (A lakótelepek állami tulajdonban vannak, így magánterületnek számítanak.)

A Stone Temple Pilots 1999-ben összeállt és elkészítették negyedik albumuk felvételeit, a No.4-t, de nem turnézhattak, mert az énekesük egy drog teszten megbukott, és így megsértette a törvényt próbaideje alatt. Bizonyítékául annak, hogy milyen kicsi a világ, különösen, ha az ember börtönben van, Weiland ugyanoda került, ahova Robert Downey Jr.

Ol’ Dirty Bastard

Letartóztatva: 1999. január 16.

Vád: gyilkossági kísérlet

Letartóztatva: 1999. február 16.

Vád: hatóság elleni erőszak után golyóálló mellény viselése

Kevés amerikai művész ismeri olyan közelről a bírósági rendszer működését, mint a Wu-Tang Clan Russel Jones-a, közismertebb nevén Ol’Dirty Bastard, vagy Big Baby Jesus. Ol’ Dirty Bastard rövid idő alatt elegendő tapasztalatot szerzett, mint látszólagos áldozat és elkövető, hogy előadhasson valamelyik kis egyetem jogi fakultásán.

O.D.B.-t először 1993-ban lőtték meg, otthonához közel, Brooklyn-ban, éppen a Clan sikeres debütáló albuma, az Enter The Wu-Tang (36 chambers) megjelenésekor. Ol’Dirty-t nem érdekelte az elkövető indítéka, de a rendőrség szerint bandák közti leszámolásról lehetett szó. Nem sokkal ezután betórtek Ol’Dirty házába, kirabolták, amiért nem tetszésének adott hangot. A betörők erre hátba lőtték.

Nyolc év telt el csöndesen Bastard háza táján. 1999. január 15-én – Marthin Luther King születésnapján – a rapper éppen hazafelé tartott Chevy-jével, amikor álruhás rendőrök állították meg. A beszélgetés Ol’Dirty és a rendőrök között vitává fajult, eldördültek a fegyverek és nagy hajsza vette kezdetét. O.D.B.-nek fékcsikorgatva kellett megállnia a 77. kerületnél. A tisztek állítása szerint a gyanúsított adta le az első lövést rájuk, habár a védőügyvédek szerint a rendőrség törvényszéki elemzői nem találtak lőpornyomokat a gyanúsítotton vagy az autóján.

A rapper majdnem egy hetet töltött börtönben arra várva, hogy a Wu-Tang tagjai vagy a családja kifizessék érte a 150,000 dolláros óvadékot. Az esküdtszék nem talált elegendő bizonyítékot a tárgyaláshoz, ami akár 25 évig terjedő szabadságvesztést is jelenhetett volna Ol’Dirty Bastard-nak.

A szerencsétlen rappernek úgy tűnik érzéke van a veszélyes helyzetekhez. A Los Angeles-ben lévő House of Blues-ban hangos és részeg volt, visszataszítónak találták a viselkedését és ezt meg is mondták neki. Amikor O.D.B. megfenyegette a pincért, hogy megöli és felgyújtja a klubbot, akkor a vezetőség úgy döntött, hogy feljelenti. Néhány héttel később, február 16-án tilosban parkolt. A los angelesi rendőrök felszólították, hogy menjen tovább és ő át is hajtott egy másik tilos helyre. Még egyszer felszólították, hogy menjen tovább, mire a rapper a jelentés szerint becsmérlő megjegyzést tett rájuk. Ekkor felszólították, hogy szálljon ki az autóból és motozáskor felfedezték, hogy golyóálló mellényt visel. (Ez törvénybe ütköző Kaliforniában olyan esetben, ha valaki priuszán, mint O.D.B. esetében, hatóság elleni erőszak szerepel).

Ol’Dirty Bastard nem tagadta a vádakat, miszerint golyóálló mellényt viselt, ráadásul fenyegetőzött. Ügyvédje, a korábban O.J. Simpson-t védő, Robert Shapiro három éves próbaidőt ért el védencének és egy egész éves kábítószer elvonó kúrát a kaliforniai Pasadená-ban az Impact House-ban.

O.D.B. kétségkívül megkönnyebbült – egész addig amíg nem emlékeztetik, hogy New York-ban még olyan vádakkal kell szembenéznie. mint crack és kokain birtoklása, engedély nélküli vezetés, egy barátnő megfenyegetése és a korábbi feleségét, Shaquita Jones-t védő bírósági határozat megsértése. Sosem érnek véget a bajok O.D.B. háza táján. Legutóbb az újságok szalagcímei hirdették, hogy kidobták az Impact House-ból, miután részegen tért vissza New York-ból egy tárgyalásról (ahol a női kerületi ügyészt megkérte, hogy legyen a sperma donorja). Több, mint valószínű, hogy ennek az embernek a jövője még kemény dolgokat tartogat a számára.