„- Adj egy pohár vöröset, Kvörens, de ne tisztán, hígítsd valamivel!
Kvörens hátraszólt:
– Két deci vörös bort, három deci rummal hígítva!”

Az idézet a „Láthatatlan Légió” című könyvből származik. A szófordulat hűen tükrözi Rejtő humorát, írói stílusát, mely a kalandregény, a ponyva és ezek szatírájának határán táncol. Generációkat ívelnek át és kötnek össze poénjai kíméletlen csapást mérve rekeszizmainkra. Hiába, nagy franc volt ez a Rejtő! Élete sem kevésbe kalandos, mint regényei, ahogy mondani szokás, Ő sem tudott megmaradni a hátsó felén, mint a rossz gyerek, mindig sántikált valamiben.
1905. március 5-én született Budapesten Reich Lipót nyomdai tisztviselő harmadik fiaként, nevét a magyarosítás idején változtatja majd Rejtőre. Gyermekkorában vézna, sovány, de igen virgonc, kimondottan rossz, eleven kisfiú volt. Kamaszkorában a Kertész utcai községi Polgári Iskolába jár. Innen átrakják egy kereskedelmi iskolába, mivel sorozatos csínytevései megviselik a tanárokat. A kereskedelem sem neki való, kicsapják. Rejtő jó barátságban van Rózsa Jenővel, a profi ökölvívóval, az Ő hatására jelentkezik az Andrássy kávéház szuterén helységében működő BAK ökölvívó szakosztályához. Edzője Székely József azonban egyik edzésen rosszul találja el, orrnyeregtörést szenved. Ez az orrdeformáció élete végéig megmarad. Székely nem engedi a további edzéseket. Rejtő azonban, boksz iránti szenvedélyétől vezérelve titokban beáll a „Sparta” edzéseire, mellette a FTC-nek is tagja, s mintha ez még nem lenne elég a szünetekben franciát is tanul.
19 éves korában jelentkezik színésztanulónak, fel is veszik Rákosi Szidi színitanodájába, ahol nem kiugró tehetség, habár ösztöndíjban is részesül, éveket tölt statisztálással a Király Színházban. Gyermekkori barátjával Buttola Edével lapot indítanak, mely az első szám után megszűnik. A vizsgaelőadáson színigazgatót játszik, melyet a másnapi újság „jó”-ra értékel. Ez kedvét szegi Jenőnek, nem könnyen fogadja el , hogy amit csinál az csak „jó”. Egy másik darabban egyik társát ölben kellett volna hordoznia, de elejti. Ezek után mennie kell.
Hogy színházi tanulmányait folytassa családi segítséggel Berlinbe utazik. Piscator, Charell, Jesner és Max Reinhardt színházaiban színdarabírást tanul. Mellette egy magyar zsoké révén lovakat csutakolhat, ebből némi pénzhez jut. Ez viszont nem elegendő, így tovább áll Hamburgba, ahol dokkmunkásként működik. Innen Svájcba kerül, ahol magyar míves portékákkal házal egy hónapig, melyből két hetet börtönben tölt engedély nélküli házalásért. “Prága és Bécs következett. Kábelt raktam a Fleischmarkton és lapátoltam havat kiskabátban, szakadt talpú cipőben, harmincnyolc fokos lázzal, a harmincfokos hidegben, a többiekhez viszonyítva aránylag egészségesen és jól öltözötten.”
Ez időben Szophoklészről is tart előadásokat, amiért a rendőrök két napig verik.
“… Hosszadalmas lenne leírni Konstantinápolyt, Ankarát, Felső-Ausztriát, Dalmáciát, amely helyeket tiszta “hobo”-ként vasutak tetején, tengelyén, gyalog, zsúpkocsin, fedeles szekéren, időnként a csavargók börtönében pihenve utaztam be.”
Párizsban emigráns zsidókkal, palesztin menekültekkel lakik, a napi kikötői munka után esténként Tangl Károly „Kísérleti Fiziká”-ját tanulmányozza. Ezek után számos alkalmi munkát vállal, mint minden rendes csavargó: cukorka ügynök, mosogató, cementgyárban géppel bánni tudó napszámos, cirkuszi napszámos, végül Marseille-ben dokkmunkás. Itt teljesen kifogy a pénzből, így csatlakozik az idegenlégióhoz. Itt nem bánnak rosszul vele, kávét és kosztot kap. Az viszont már megforgatja gyomrát, amikor meg kellett volna indulnia Afrika még meg nem hódított területei felé. Egy ezredorvos megkedvelte Rejtőt, így az Ő jóvoltából valamint egy fél szappan behabzsolásának köszönhetően leszerelik. Afrika felé veszi az irányt. Kocsik tetején, mint csomagvigyázó érkezik Casablancába. Djebelben foszfátbányában dolgozik. Itt megsérül lába, de még elég pénzt össze tud kaparni, hogy Nizzába hajózzon. Villefrance, Monaco, Monte-Carlo, Ventimiglia, San-Remo. Mindenhol van szállása a csavargók börtönében, mivel mindenkivel így bánnak, aki rongyos és nem tud legalább tíz frankot felmutatni. Milánóban jelentkezik a magyar konzulátuson, papírjainak meghosszabbítása végett, de ez lassú folyamat, erre az időre ideiglenes útlevelet kap, amit egy vasútállomáson hamisítványnak néznek. Kitoloncolják Klagenfurtba. Két hét toloncház után kiengedik, visszaszökik Olaszországba. Velencében köt ki, ahol úgy dönt visszatér Budapestre. Két éves távolléte alatt riportokat készít a Pesti Naplónak, utolsó pár ilyen írásából tud hazajönni.
1930-ban hazatérve barátait tanítja nyelvtanárként, mellette egy hetilapnál tördelő, riporter és szerkesztőségi titkár havi 40 pengőért, ami 5 pengővel több, mint az akkori munkanélküli segély. Drámaszerzőként szeretne érvényesülni, ezért ír egy öt felvonásos drámát. Úton a Nemzeti Színházba találkozik egy barátjával, Nádassy Lászlóval, a Royal Orfeum egyik írójával, aki a drámát átfutva azt tanácsolja, inkább a kabarénak írjon. Másnapra meg is írja „Gengszteridill” című darabját, amelyet némi átfésülés után 1932. október 5-én be is mutatnak.
„Ezzel megkezdődik Rejtő Jenő kabarészerzői pályafutása, amelyet számtalan jelenet, színdarab, vígjáték, egyfelvonásos követ, sok éven keresztül. Később egy regényparódiájában visszatér ezekhez a kezdetekhez, csak ott a főhőst Birsics Ferencnek hívják, és a Magyar Le- és Felszámítoló Bank egyik könyvelője, úgy is mint Bakonyi Birzovics Báródi Bárdosi Blitzinger Ernő Ödön Oszkár, a bagdadi időtolvaj, író és sikkasztó, lovag vőlegény és karalábé, aki halálmegvető bátorsággal lép a nagy hatalmú színidirektor elé, leteszi elé a jelenetét…

Rejtő életre szóló barátságot köt Karinthy Frigyessel, ami érthető, hiszen nemcsak színház iránti szerelmükben egyeznek, de elborult, morbid humoruk is nagyban mutat hasonlóságokat. Rejtő még kezdő színpadi író, mikor Karinthy különös reklámot eszel ki számára: a „Pesti Napló”-ban számol be Jenő különös eltűnéséről, majd nyílt levelet szól az „ismeretlen úrhoz, aki ma öngyilkos lesz”. „Jenő, gyere haza! Minden meg van bocsátva!” írása után, biztosítja az olvasókat, hogy Rejtő nem halt meg, csak rejtőzik. Jenő eközben Bécsben tartózkodik, hazatérte után meglepődve veszi észre (mivel erről az egészről nem tudott), hogy távolléte alatt bevezettetett a pesti életbe. Kettejük barátságának Karinthy halála vet véget, aki utolsó napjait Rejtővel tölti.
Még bokszedzésein köt barátságot Müller Györggyel, kinek unokaöccse, Müller Dávid a Nova Könyvkiadó vezetője. Egy beszélgetésük során Rejtő felajánlja, hogy írna pengős regényt. Müller Dávid rááll az ötletre, kiköti légiósat szeretne. Valamint tanácsolja, válasszon másik nevet. Rejtőnek nem tetszik a dolog, mondván, hogy Ő már egyszer változatott Reich-ről Rejtőre, minek még egy? Müller szerint egy jól hangzó külföldi név növeli a népszerűséget, így Rejtő előáll a P. Howard névvel, mely álnév alatt ezután könyveit írja. És most ne gondolja senki, hogy ezt a nevet úgy kell ejteni, hogy „pí háuárd”! Rejtő szerint, ha már magyar vagyok, ejtsük magyarosan a dolgokat: Péhovard! 1936-ban megjelenik első regénye, a „Pokol Zsoldosai”. Nagy sikerű könyv, melyet 3 év alatt 13 másik követ.
Ezután Müller unszolásának engedve, hozzálát western-regények írásának Gibson Lavery álnéven. Többek között ilyen a „Texas Bill, a fenegyerek”, vagy a „Néma revolverek városa”.
Rejtő törzshelyévé vált a Novától nem messze lévő Japán kávéház, ahol egy asztalnál kávézgatva körmölte regényeit. Mivel a könyvkiadó soronként fizetett, ezért Jenő papírlapokra írt soraival fizetett. Egy kávéért írt három sort, odaadta a pincérnek, aki átsietett a Novához, odaadta a szerkesztőnek, aki kifizette, majd hozzátűzte az addig leadott anyaghoz. Egy új ruha munkadíját pár oldal jelentette. Péhovard szellemességét is bizonyítja, hogy ha vége volt a sornak, ami éppen fedezte a kávé árát, akár a mondat közepén is abbahagyta az írást, a végét csak a következő kávénál kapták meg. Állítólag alkotás közben olyan szórakozott volt, hogy rágyújtott egy cigarettára, majd a hamutartóba tette, a következőnél nem az előbbit vette fel, hanem másikra gyújtott szintén egy slukk után a hamutartó másik részére tette anélkül, hogy észre vette volna. Csak akkor kapott észbe, mikor a hamutartóban már nem volt egy szem, hely sem. Hogy ebből mi igaz, nem tudni, de simán elképzelhető.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a regényeket csak megélhetés miatt írt, nagyobb hangsúlyt fektetett egyfelvonásosainak és színdarabjainak. Nádassyval együtt írnak bohózatokat, amelyek nagy elismerést váltanak ki, nemsoká a Terézkörúti Színpad háziszerzői lesznek. Felkérésre másoknak is írnak, így keresett színpadi szerzőkké lépnek elő. Honthy, Rátkai, Bekeffy és még sokan mások kérik fel őket. Rejtő jó barátságban van Kabos Gyulával, aki forgatásai alkalmával, szinte minden nap egyeztet vele poénjairól. A Honthy Hanna főszereplésével műsorra tűzött darabja az “Aki mer, az nyer” 150 előadást ér meg. Talán nem sokan tudják, de az „Úrilány szobát keres” című film is az Ő forgatókönyve alapján készült.
Buttola Edével kiegészülve a Rejtő-Nádassy-Buttola szerzőgárda által írt „Egy görbe éjszaka” című operettjük 50 teltházas előadást tudhat magáénak. A siker következménye, hogy a hazatérő Latabár-fivérek Rejtővel íratnak maguknak vígjátékot. Megszületik a „Bolondóra”. Rejtő ebben az időben még mindig a Novának dolgozik, de rosszul érinti, hogy írásait Müller rendszeresen javításra visszaküldi, sőt 20-25 oldalakat húz ki. Az „Előretolt helyőrség”-ből 42 oldalt tüntetett el, a „Fehér folt”-ból 75-öt.
„Müller úr szinte fel sem ocsúdik, amikor egymás után három különböző kiadónál is megjelenik Rejtő-könyv. “Az ellopott futár”-t a Csillag, a “Piszkos Fred” második kötetét az Auróra, míg a “Megkerült cirkáló”-tSoóky Margit könyvkiadója nyomtatja ki.” –
Közeleg a vég. Az „Egyedül vagyunk” című nyilas lap megjelenteti „Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét” című cikkét, melyben felhívják a figyelmet Rejtő zsidó származására és a ponyva királyának titulálják. A cikk után nem sokkal kézhez kapja azonnali behívóját. Bevonulása előtt megírja „Az utolsó szó jogán” című jajkiáltványát, melynek mottója: “A tornádóban panaszkodik, kidőlt ősfák alatt, egy lehullott, elsárgult, hervadt, nyílt levél”.
1942. november 27-én sok századmagával indul munkaszolgálatra, Ukrajnába. Ott találkozik ismerősével, Rajna János artistával, aki folyamatosan noszogatja, hogy ne maradjon le, dobja el fölösleges teherként hurcolt könyveit. Barátja munkára jelentkezik, a hullákat hordja ki ideiglenes tömegsírokba. Rejtő túl beteg és elcsigázott, hogy dolgozzon.
„Rajna noszogatja Jenőt, hogy jelentkezzék ő is munkára. “Munkára? – Nem, én innen nem megyek sehová. Nekem itt dolgom van. Tudod, én fiatalabb koromban utaztam egy keveset, szereztem egy kis tapasztalatot. Sok könyv is született belőle. De mi volt az, ehhez képest! Most az egész történelmet átélem! Százezer évet, egymillió évet, Rajna, hallod!” Köhög és lázban ég az arca. Vörös foltok lepik el a testét, és egyre magasabb láz gyötri. Flekktífusz. Lázálmában a nagy, megírandó regényéről beszél, amely teljesen a fejében van, csak le kell jegyeznie. “Rajna, Ez egy nagy mű lesz, meglátod… mindent megírok… a legnagyobb regény lesz, a legcsodálatosabb… meglátod.”
Az utolsó nap – Rajna elbeszélése alapján
Rajna 1942. szilveszter napján reggel elhagyja a fagyos, fűtetlen helyiséget, estig foglalkoztatják. Ma is legalább negyven fok hideg van. Több fordulóval viszi ki a hullákat egyesével, estig. Este pedig fáradtan, és barátja iránt érzett mély és reménytelen aggodalommal tér meg a Rejtő melletti ágyra. “- Rajna, …te fogsz kivinni? – Én. – Nehéz leszek. – Nem baj.” Jóval később: “- Hanem… a Nagy Regényből nem lesz semmi. Pedig… készen van. Itt bent, érted – ujjával a homlokára bök. – Csak hát… hiába, …te is tudod, hogy hiába.” Rajna elbeszéléséből tudni, hogy ezek voltak utolsó szavai. Valamikor éjfél után hanyatlott le a keze, vagy talán hajnal felé, ahogy a sötétben és félálomban látni vélte. Innen tudható, hogy 1943. január elseje lehet nagy valószínűséggel halálának időpontja. Másutt a földön ilyenkor petárdák pukkannak, tűzijáték veszi kezdetét, az emberek boldogan és reménytelien néznek a jövőbe, az újesztendőre. Rejtő nem érhette már meg a reményt…

Egy távirat érkezik Reich Lipótné részére

“A M. Kir. I. közérdekű munkaszolgálatos zlj. Pótkeret pságtól a mai napon 9655/ptk. 1943. sz. alatt azt az értesítést kaptam, hogy Reich Jenő a 101/19 táb. munkásszázad veszteségkimutatása szerint a hónap elején meghalt.
A parancsnok megbízásából: Szőts szds. Ker. hg. Tiszt.” – 1943. január.
A betegen fekvő édesanyja nem tudja meg a hírt, a táviratot nem olvassák fel neki. Úgy hal meg, hogy Jenő bármikor hazajöhet, csak szokásához híven csavarog.” –

2001-ben az Erzsébetvárosi önkormányzat a Nemzeti Színház melletti egyik kb. 100 méteres utcát az író nevére keresztelte át.