1956

Egy nevezetes év. Ekkor történt az a bizonyos forradalom, amelyet a rezsim emberei levertek. Ekkor jöttek vissza végleg az oroszok. Az ideiglenesen itt tartózkodó “testvérek” számára öröklakásokat építettünk,Mondjuk én nem.

1968

A VSZ 1968-ban bevonult Csehszlovákiába. Közöttük mi magyarok is ott voltunk, mert így kellett tennünk, mert nálunk már itt voltak a testvérek.

3/3

Csak a rendszerváltás után vált világossá a bizonyos 3/3-as politikai osztály szerepe. Mindenkiről tudtak mindent.

1 forintos csoki

Gól, Édes Anna és társai voltak az egyforintos, vagy forintos csokik.

7,50-es vagdalthús

Nagyon sokáig 7,50 – be került a “Különleges vagdalthús”.

Ablak

Az útlevélbe bepecsételt ablak, amely meghatározta, hogy mely országba utazhatsz. Egy ablak csak egyszeri utazásra volt alkalmas.

Agit prop

Lásd: Agitációs propagandista

Agitációs propagandista

Funkció a KISZ-ben és a pártban.

AKA elektrik

Az NDK gyártmányú háztartási gépek (például a levehető ajtós turmixgép) gyártója.

Almuska

A Bambi mellett a másik szocialista kori üdítőital. Almából készült és 2 decis volt.

Arany

Diókrémmel töltött kis kocka alakú csoki. A testvére az Ezüst volt. Micsoda logika!

ÁFOR

A mai MOL elődje, az egyetlen hazai üzemanyag-vállalat. A palackos gázokat is az ÁFOR terítette. És minden benzinkutasnak volt vetkőző csajos tolla!

ÁVO

Államvédelmi Osztály rövidítése. Az 50-es években sokan élvezték a vendégszeretetét.

Babetta

25 köbcentis lengyel mopedkülönlegesség. Az üzemanyag kifogyásakor, vagy meghibásodás esetén egyszerűen tovább lehetett vele kerekezni.

Bambi

Az 50-es, 60-as évek üdítőitala. 2 decis csatos üvegben árusították. Szintetikus aroma helyettesítette a málna ízét.

Barkas

A kétütemű mikrobusz. Megerősített Wartburg. VEB Fabrik.

Benczúr

Elterjedt csöves kisképernyős TV tipus, melyet a Vadásztölténygyár gyártott.

BRG magnó

A Budapesti Rádiótechnikai Gyár által gyártott szalagos, majd kazettás magnók.

Budapest étcsokoládé

Kicsi és nagy táblában volt kapható ez a csokifajta.

C-film

Hazai fogamzásgátló eszköz. Minden vattacsomagon rajta volt a szöveg: “C-film egyenlő biztonság”. Ennek ellenére nagyon sok nő lett terhes, így aztán abba is maradt a gyártása.

Club pipadohány

Fahéjas illatú menő hazai pipadohány volt.

Colorion

Az első Orion gyártmányú szines TV. Korszerű, félvezetős, kétnormás.

Corecom

Az Intertourist bolgár megfelelője, csak annál nagyobb választékkal és alacsonyabb árakkal.

Csajka

Magyarul Sirály. A miniszteri kocsik csúcsa. Nagy méretű és nagy fogyasztású (23 liter/100) szovjet luxusosztálybeli autó.

Csepel

1. Motorkerékpártipus, abból az időből, mikor még nálunk is volt motorkerékpárgyártás.
2. Kerékpártipus ugyanabból a gyárból.
3. Teherautótipus ugyanabból a gyárból.

Csongor

A magyar “havanna szivar”. Nagyon büdös szivarféle volt.

Czetka

Csehszlovák gyártmányú motorkerékpár.

Dacia

Román személygépkocsi. A Renault 12 liszensze. Sok embernek okozott örömöt és bosszúságot.

Daru

Piros és kék változatban is gyártott hazai cigarettafajta.

Dongó

Kerékpárra szerelt segédmotor. Az erőt dörzshajtással adta át a hátsó gumiabroncsnak.

DOSZAAF

Az MHSZ ruszki megfelelője.

Dutra

Nagykerekú, nagyméretű traktortipus.

DT

A Dutra másik neve.

Egyházadó

Párttagok között a párttagdíj népszerű beceneve.

Elvtárs

Megszólítás a szocializmusban.

Emergé

Az MRG – Magyar Rudgyantagyár rövidítés fonetikus változata. A gumiabroncsok és egyéb termékek mellett gyártottak óvszert is. Ez egy igazi pinaszőrtépő koton volt. Kenőanyag nem volt rajta, csak síkporozták, hogy a használatig össze ne ragadjon.

Ezüst

Kis kocka alakú csoki kókuszos izesítéssel. A testvére az Arany volt.

Micsoda logika!

Ezüst Kossuth

A Kossuth finomabb változata volt.

Fakabát

A rendőr népszerű beceneve, melyet sohasem a jelenlétében mondtak.

FDJ

Efdéjot. Az NDK ifjúsági szervezete.

Fecske

Elterjedt rövid filteres cigarettafajta 4,40 – ért. Később Hosszú fecskét is lehetett kapni.

FED

Fed-2 és Fed-3 néven szovjet kisfilmes fotoapparátokat lehetett kapni. Ezek a fényképezőgépek rendelkeztek távmérővel is.

Fecske

Rövid, füstszűrős tömegcigaretta.Ezzel szoktam rá…

Fekete autó

A Merkur által nem forgalmazott autószín. Az általában éjjel közlekedő autó le volt függönyözve és elvitte a “rossz embereket”.

Fékon press

Hazai gyártmányú, vasalást nem igénylő férfiing. Védjegye a belehímzett fekete tulipán volt. A TV-ben sokat reklámozták.

Filtol

Mentolos hazai cigarettakülönlegesség.Meg ezzel…

Fortschritt

NDK gyártmányú kombájn.

Fotopuska

A Zenit ESZ fényképezőgépről van szó. 30 cm-es teleobjektív, puskatus, ravasz stb. A puskához két csavarhúzót is mellékeltek a kisebb javítási munkákhoz.

Fridzsider kispolgár

A hatvanas évek elején a hűtőszekrénytulajdonosok rosszindulatú megnevezése.

GAJ

A szovjet államrendőrség.

Garant

NDK gyártmányú, középméretű teherautó.

Gimnasztyorka

Orosz eredetű, övvel hordott ingviselet.

Gitár

Rövid életű füstszűrős hazai cigarettakülönlegesség.

GST

Az MHSZ NDK-s megfelelője.

Gyorstalpaló

Minden olyan iskola, vagy tanfolyam, ahol a kiválasztottak gyorsan jutottak végzettséget igazoló papírhoz.

IFA

NDK gyártmányú diesel teherautó. A motorját előszeretettel építették be a nagyfogyasztású Zil motorházába.

Ifjúgárdista

A Munkásőrség gyereke. Egyenruhásnak beszervezett gyerekek.

IKKA

Szocialista kitalálmány. Ez egy intézmény volt, akik eljuttaták a külföldi rokonaid által neked befizetett árut. Na persze megfelelő díjazás ellenében és keretek között. A rokon befizethetett műszaki cikkre, lemezjátszóra, TV-re, de akár autóra is, amelyre nem kellett várni.

Internacionálé

Szocialista dal, melyet minden ünnep végén el kellett dalolni a részvevő közönségnek:
Föl, föl, ti rabjai a földnek,
Föl, föl, te éhes proletár.
A győzelem napjai jönnek, rabságodnak vége már.
A múltat végképp eltörölni … stb

Intertourist

Szocialista “dollárbolt”. Itt lehetett konvertibilis valutáért minden olyat vásárolni, amit forintért nem kaptál meg. A Pick szalámi és az Unicum mellett vehettél itt nyugati cigit, édességet, italokat és még sok mást.

Izs

1. A Moszkvics személygépkocsi puttonyos változata.
2. Izs Planeta motorkerékpár a szovjet ipar remeke. Oldalkocsival is lehetett kapni. Poénos csúfolása volt a “megy izs – meg nem izs”.

Jawa

Csehszlovák motorkerékpár. 250-es és 350-es kivitelben, sőt oldalkocsival is forgalomba hozták.

Julika

Félgömbhöz hasonló alakú, flip-pel töltött nagyon finom csoki.

Junoszty

Szovjet hordozható TV-különlegesség. A design feldobására a kezdeti fakávát felváltotta a harsogó pasztellszínekben kápráztató műanyag káva. Adtak hozzá egy zsáknyi adaptert, baluntrafót stb.

Kartárs

A kolléga szoci megnevezése. Az elvtársnál enyhébb.

Kádár kolbász

A gumibot népszerű  beceneve az 50-es és 60-as években.

Kálky szipka

A Superfilt szipkához hasonló, de annál kevésbé népszerű szipkafajta.

Kedvenc

Nugátos táblacsoki kicsi és nagy méretben. Az ára 5,80 volt.Ismét lehet kapni! Hogy hol? Hát a Söriben!

Kékes

Elterjedt csöves kisképernyős TV tipus, melyet a Vadásztölténygyár gyártott.

Kék útlevél

A nyugati országokba szóló útlevél, melyet már a színe is megkölönböztetett a piros útlevéltől. Csak megbízható emberek kaphattak ilyet.

Képes Újság

Hetilap képekkel.

Kijev

Szovjet távmérős, kisfilmes fényképezőgép (Leica koppintás volt).

Kisdobos

1. Az Úttörő előtti szervezet kisiskolásoknak.
2. Ugyanilyen nevű újság.

Kispolski

A Fiat 126 lengyel liszensze. Nagyon komolytalan autó.

KGST

Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. A bolsi tábor gazdasági szervezete. Mi általában nem jártunk jól vele.

KISZ

Kommunista Ifjúsági Szövetség. A párt gyermeke.

KISZ tábor

“Állami toszoda.” KISZ tagok nyári szórakozása, pénzkereseti lehetősége. (Gyümölcsszedés, kukoricacímerezés stb.) A táborban este vonzó programok, ismerkedési lehetőségek voltak.

KMK-s

A “Közveszélyes MunkaKerülő” rövidítése. KMK-snak titulálták azokat, kinek a személyi igazolványában nem volt bejegyezve a munkahelye.

Komszomol

A KISZ ruszki megfelelője.

Korfu

Nagyon finom csokiszelet volt. Talán a mostani Kapuciner nevűre hasonlított.

Kossuth

Népszerű, erős filter nélküli cigaretta 3,50-ért.

Lada

A Zsiguli jobban hangzó neve. Nyugatra mindig is Lada néven szállították.

LEMP

Lengyel Egyesült Munkáspárt

Ljubityelj

Szovjet gyártmányó tekercsfilmes fotoapparát. A design koppintja az egyik Yashica tipusát. 1967-ben 300,- Forint volt az ára.

Lódenkabát

Az ötvenes években gyártott átmeneti kabátféle.

Made in Hungary

A Táncdalfesztivál téli megfelelője, melyet Székesfehérváron rendeztek és a Magyar Rádió volt a gazdája.

Magyar Nőtanács

Magyar Nőtanács

Maszovlet

Magyar-Szovjet-Légitársaság. A háború után alakult, ellenőrzött légitársaság.

Márka üdítő

A hetvenes években elterjedt üdítőital. Főleg szőlő és meggy ízekben ittuk, de készült mangó, maracuja, ananász stb ízekben is. Most nagy üvegben újra kapható,na meg kicsiben is.Hogy hol? Hát a Söriben!

Márka vermut

Ürmösbor, a magyar Cinzano. Sokáig csak ezt lehetett kapni.

És,hogy belehetett tőle rúgni!

Masztika

Bolgár ánizslikőr, a görög Ouzo-hoz, az arab Arrak-hoz hasonlít.

Merkur

Az egyetlen autószalon. Elintézte neked az autó beszerzését és átvállalt minden gondot. 2 – 8 évet kellett egy személygépkocsira várni. A megrendeléskor komolyságod jeléül be kellett fizetni az autó 20 százalékát (később ezt 50 százalékra emelték). A befizetett pénz látra (2 %-os) kamatozott.

Merkur sorszám

A Merkur sorszám jelezte, hogy mennyi van még vissza a személygépkocsid átvételéig.

MHSZ

Magyar Honvédelmi Szövetség. Félkatonai szervezet a fiatalok figyelmének lekötésére.

Minisuper

Az egyetlen Videoton gyártmányú zsebrádió. Közép-, és rövidhullámú sávok vételére volt alkalmas és 4 db ceruzaelemmel működött.

MNOT

Magyar Nők Országos Tanácsa.

Moszkvics

A Moszkvai Kisautók Gyára (MZMA). Bocsátotta piacra ezt a csúcsmodellt. 401, 403, 407, 408, 412-es modellek voltak kaphatók (persze csak egyenként). A benzin mellett elég jól ette az olajat is. Érdekes volt a tankolás a Moszkviccsal, mert a benzinkutas nem igen talált rá a beöntő csöcsre. Ilyenkor a sofőr kinyitotta a hátsó ajtót, ahol egy kart meghúzott, amely kinyitotta a csomagtartó fedelét. Ilyenkor persze még nem látszott a szomjas beöntőnyílás, pedig már csak a rendszámtáblát kellett hátradönteni, amely mögött ott rejtőzött a megoldás.

MSZBT

Magyar Szovjet Baráti Társaság. Egy erőltetett ruszkibarát szövetség, amely az ittlétet próbálta “ellensúlyozni”.

MSZMP

Magyar Szocialista Munkáspárt. A diktatúrapárt.

Multicar

NDK gyártmányú kisteherautó, munkagép.

Van még valami?Küldd el felrakjuk!