Negyedik fejezet

Mr. Nelson feltalálja a drótnélküli bűnhődést

Ahogy Henry teóriája feleslegessé tette a gyilkosság és az öröklés közötti közvetítőközeget, a holttestet, úgy Mr. Nelson a bűn és bűnhődés közötti vezetéket, az emberi igazságszolgáltatást kapcsolta ki egy elmélettel, mely szerint a bűnös az őserdőben kikerüli a törvény szigorát, és mégis megbűnhődik. Amellett még hasznára is lehet embertársainak.

Mikor a néger boy Nelson parancsára elvezette őket az őserdőben vesztegelő bennszülöttekhez, akik szép rendben ültek a földön, Jojo és Bob igen szomorúak voltak. Néhány ló, öszvér és nyolc megrakott kétkerekű kordé állt indulásra készen. Jojo és Bob leültek. Senki nem törődött velük. Egy óra múlva érkezett Nelson négy kordéval. Az erdei ösvény fölé lomha nagy sáfrányok és kardlevelek borultak földig. Szellő nem volt, de a sűrű árnyék elviselhetővé tette a meleget.

Néhány rövid kiáltás után felnyikordultak a kerékagyak, egyhangú zörgéssel megindultak a kordék, ment a karaván.

– Mit gondolsz, mi lehet Henryvel? – kérdezte Jojo,

– Ő nagyon ügyes. Bizonyára volt valami terve, amivel majd kirántja magát a csávából. Mi csak akadályoztuk volna.

Egy óra múlva halálosan fáradtak voltak. Tulajdonképpen meddig mennek ezek megállás nélkül? Nem merték megkérdezni. Másfél óra gyaloglás után megállapították, hogy nem bírják tovább. A harmadik óra vége felé rájöttek, hogy ha az ember már nem érzi a lábát, akkor nincs baj. Tud menni így egyhangúan, zsibbadt combbal, sajgó bokával akár órákig is.

A ceyloni őserdő közepén hatalmas irtványon terült el Farlane egyik ültetvénye. Az erdei törzsfőnökök bőségesen szállítják a kulit, miután a munkabér egy részét egyszerűen elszedik alattvalóiktól. Bár ezt a törvény tiltja. Az őserdőben azonban, sajnos, írott szó marad a törvény. Farlane négy fehér munkavezetője az avult, tilos régi rendszer alapján dolgozik, százalékos részesedésért. Miután minden európainak legfőbb vágya annyit összerobotolni, hogy végre elhagyja a vadont, az ilyen alapon szerződtetett felügyelők hihetetlen eszközökkel szokták fokozni a termelést. Ezért is tiltották el ezt a rendszert. A dzsungel mélye azonban jóval türelmesebb, mint a közigazgatás.

Ezt az őserdei telepet vezette Nelson, és idehozta a Morgan testvéreket is. Az érkező karavánt négy fehér ember fogadta. Van Hugen, Collins, Rainer és Szemjon. Négy különböző nemzetiségű, az angol gyarmatokról örökre kitiltott, kegyetlen rabszolgahajcsár. Van Hugen kétméteres, kopasz, hollandi óriás volt. Szemjon, az orosz nem sokkal kisebb nála, Collins alacsony, de nagyon kövér, kis disznószemekkel, tömpe orral. Ha nevetett, két barna metszőfog látszott ki recés ínyéből. Rainer sovány, hosszú, vörös hajú német volt. Nelson egy-egy kocsira mutatva közölte velük, hogy mit hozott számukra. Aztán előkerült Bob és Jojo.

– Bemutatom önöknek az új orvost. Doktor… ha jól emlékszem, Ranke, nem?

– Igen… doktor Ranke – vette fel készségesen új nevét Bob.

– A kisasszony Helena nővér, a svéd missziótól – folytatta a bemutatást Nelson.

– A csudába! Csak nem fognak itt téríteni?! – kiáltotta Collins.

– Nem. Helena nővér csak tanulmányozza a bennszülötteket, és cserében vállalta, hogy a házvezetőnő teendőit ellátja.

– Hát megbolondult az öreg Farlane? – mondta durván Van Hugen. – Nővért és orvost küld?

– Ez nem tartozik az urakra – felelte Nelson, és úgy látszott, csak igen kevéssé tiszteli kartársait. – Kröger rendelte így. Ugyanis… Farlane meghalt. – Mégis közölnie kellett velük.

– Komolyan? Elvitte az ördög? – csodálkozott Collins, és ezzel el is intézte a részvétnyilvánítást. Azután máris Bobhoz fordult. – Azt vegye tudomásul, hogy ez nem üdülőtelep. Itt nem kellenek betegek, itt kulikra van szükség! … Micsoda új ötletek…

Morogva mentek a dolgukra. Még hogy orvost!

Miután a négy munkatárs otthagyta őket, Bob és Jojo lehorgasztott fejjel követte Nelsont. Néhány kókuszpálma mögött a dombon cölöpház állt, Nelson idevezette őket.

– Köszönöm – szólt Jojo -, hogy mégsem mint cselédet mutatott be.

– Nincs szándékomban rosszabbá tenni a helyzetüket, mint amilyen – felelte Nelson. – Ezért nem jár köszönet. Holnap el kell kezdeniök a munkát. Maga, Helena nővér délelőtt elkészíti az ebédet. A boy segítségére lesz mindenben. Ön, Ranke doktor végigmegy naponta a négy körzeten. Láz ellen kinint adagol, bélhurut ellen ópiumot. Ez az általános praxis az ültetvényeken.

– Kérem… Én sokat felejtettem… És keveset tudtam…

– Erre gondoltam. Azt mondtam Krögernek, hogy magam akarok foglalkozni itt egészségügyi kérdésekkel. Elkértem a maga orvosi felszerelését és könyvtárát. A vén fukar örömmel rakatta fel a kordéra. Örült, hogy nem pénzt kérek tőle erre a célra. Néhány szükséges gyógyszerünk van. Ami még kell, azt írja össze, és legközelebb elhozatom. Itt laknak majd a húgával egymás mellett ebben a két szobában. Jó éjszakát.

… Egyedül maradtak a sivár, rossz szagú helyiségben. Sokáig bámultak szótlanul a földre.

– Mi lett Henryvel? – suttogta valami szörnyű előérzettel Jojo.

– És mi lesz velünk? – nyögte Bob.

Fél karjával egyik pálmakoronán lógva egy majom vicsorította be a fogát rájuk az ablakon át.

– Akármi lesz velünk, megérdemeltük – mondta Jojo. – Szegény bácsi! Istenem! Szegény bácsi.

A vadon barátságtalan szürkülete formátlan árnyakkal nyúlt el a padlón. Egy bennszülött lépett be, petróleum lámpát tett az asztalra, és felrakta a moszkitóhálót. A nyers fatörzsekből összerótt szobát nem tette barátságosabbá a lámpa világa: nedves volt, csupasz és sivár, mindezt a körülfekvő őserdő tudatával súlyosbítva.

Jojo nem hunyta le a szemét. A falban, a ház alatt, a tető szalmazsúpja között ezernyi nesz, szüntelen rágcsálás, és a közelben egy manguszt sikoltja percenként: tiki-tik-tiki.

Bob sosem tudott aludni. Kibontotta a ládákat, és addig keresgélt, míg talált egy könyvet, melynek a “Forróégövi lázas megbetegedések és trópusi dysentériák” volt a címe. Hajnalig tanult. Komoly vizsga előtt állt.

– Tabe, elmehetsz Mansur.

Mikor Jojo meghallotta a ház előtt az intéző hangját, betálalta a konzervborsót, szalonnát, vajat. Nelson először a fürdőszobába ment, ledobta csuromvizes ruháit, végigöntötte magát hideg vízzel. Felvette az odakészített pizsamát, gyékénypapucsot, és megebédelt. Ebéd után egy órát aludt. Mire felébredt, Jojo kikészítette a friss vászonruhát. Este hét órakor megismétlődött ugyanez.

És Bob? Első nap portól szürkén, félájultan került haza, enni sem volt ereje. Lezuhant az ágy

ra, mélyen, horkolva elaludt, és álmában is patakzott róla a verejték.

Hol volt a gyomrát szerető Bob? Az étel rossz konzerv, avas olajjal főzött hal, abból is kevés. Reggeltől estig bennszülöttek között, akik a szúnyogok ellen büdös zsiradékokkal kenik magukat. És a barakkok! Nedves, pállott levegőjű, légyrajoktól hemzsegő deszkaépületek rothadt, férges gyékényekkel. Egy-egy apatikus bennszülött hever fekhelyén magas lázzal, vagy összefacsarodva a gyomorfájástól. Mit használ itt a kinin és az ópium? Mit tehet itt az orvos? Itt egy tüskét szedett ki valamelyik munkás talpából, ott egy fekély nyílott meg; és Bob tehetetlenül kezelte valamelyik orvosságával a széltében elharapódzó szemgyulladást.

Ahogy a betegségek előtt állt, az egykor lélektelenül bemagolt, hűvös latin kifejezések élő szenvedéssé, könnyé és vérré váltak előtte. Szeretett volna segíteni és enyhíteni. Esténként holtfáradtan lapozgatott könyveiben, keresgélt a gyógyszerek között, de hiába. Most megértette Nelson vádjait, amit unalommal hallgattak nemrég.

A négy vad fehérember, akiket csak a részesedésük érdekelt, Bob tiltakozása ellenére talprarugdosták a fekvő betegeket.

– Menjen a fenébe, doktor! – mondta félig tréfával Collins. – Mit akar? A költségvetésben nem szerepel betegápolás, és nem szerepel kórház. A tulajdonos dolga, hogy eleget tesz-e a törvényeknek vagy nem.

Jojo nagyon megváltozott. Szeme állandóan valahová messze nézett, és alázatosabban tett-vett, mint egy bennszülött cseléd. Szörnyű sejtéssel aggódott Henryért, és nem tudott szabadulni a meggyilkolt nagybácsi kísértetétől.

… Este megérkezett Mansur a hiányzó gyógyszerekkel, amiket Bob írt össze. “Minek?” – kérdezte magában csüggedten az orvos.

– Mindent, amit tehetünk, meg kell tenni, Bob. Mindent. Érted?

– Hiszen én akarok – mondta kétségbeesetten Bob -, de olyan reménytelen… Mindent elhoztál, Mansur?

– Mindent, tuvan. Adtak ajándékba sok kötszert, mert jól ismernek. Sok gyógyszert szoktam venni a városban.

– És minden orvosságot megvesz a Kröger tuvan? – kérdezte Bob.

– A főtuvan?! – Mansur eltakarta markával a száját, hogy ne nevessen. – Az csak kinint ad.

– Hát ezt ki vette?

– A Nelson tuvan fizetését minden elsején én veszem fel, és az egészért orvosságot hozok.

Sokáig hallgattak. – Látod… Nekünk is ilyennek kell lenni. Ha tudunk. Milyen nagy dolog – suttogta Jojo, mert sohase beszélt hangosan.

– Milyen nagyszerű dolog, ha valaki ilyennek születik…