Wojciech Jaruzelski

Wojciech Witold Jaruzelski (Kurów, Lengyelország, 1923. július 6. -) lengyel tábornok, politikus. 1985-1989 között az Államtanács elnöke, 1989-ben a Lengyel Népköztársaság elnöke, 1989-1990 között a III. Lengyel Köztársaság elnöke. Nevéhez fűződik a hadiállapot kihirdetése 1981. december 13-án.

Wojciech Jaruzelski kelet-lengyelországi földbirtokos nemesi családból származik. Gyerekkorában katolikus neveltetésben részesült, Varsóban egyházi iskolába járt.

Élete 1939 szeptemberében érkezett fordulópontjához, amikor Sztálin a Molotov-Ribbentrop-paktum értelmében annektálta Lengyelország keleti felét. A kommunista megszállás elől Jaruzelski családja Litvániába menekült. Miután a Szovjetunió megtámadta a balti államokat is, a délnyugat-szibériai Bijszkbe deportálták őket. Édesapja az NKVD koncentrációs táborából való szabadon bocsátását követően vesztette életét.

Amikor a szovjetek elkezdték a lengyel egységek felállítását a Vörös Hadseregen belül, Jaruzelski a legelső önkéntesek egyike volt. Lovas felderítőként szolgált, a II. világháború végén részt vett Berlin ostromában is.

A háborút követő években katonai iskolákat végzett, és csatlakozott a Lengyel Egyesült Munkáspárthoz, a Lengyel Kommunista Párt elődéhez.

1960-ban vette feleségül Barbara Jaruzelskát. Egyetlen közös gyermekük Monika Jaruzelska.

1964-ben a Központi Bizottság tagja lett.1968-ban megkapta a honvédelmi miniszteri tárcát.

Az 1968-as Prágai Tavasz idején ő vezette a Csehszlovákia elleni intervencióban részt vevő lengyel katonai erőket.

1970-ben tagja volt a Władysław Gomułka elleni összeesküvésnek, miután Edward Gierek lett a párt első titkára. Ugyanebben az évben részt vett a munkássztrájkok mészárláshoz vezető, fegyveres leverésében.

1981-ben egyszerre lett miniszterelnök és a párt főtitkára. Amikor a Lech Wałęsa vezette Szolidaritás szakszervezet már olyan népszerűvé vált, hogy veszélyeztette a kommunisták hatalmát a szovjet érdekszférában tartozó országban, Jaruzelski tábornok hadiállapotot hirdetett ki (ami a szabadságjogok felfüggesztésén túl az utcák katonai megszállását, az országhatár és a repterek lezárását, valamint kijárási tilalom elrendelését és a gyárak katonai ellenőrzés alá vonását jelentette, sőt statáriumot is bevezettek)

Az akcióban 1750 tank, 1400 páncélozott jármű, 500 gyalogsági könnyű harckocsi és 9 ezer gépkocsi fedezete mellett 70 ezer katona és 30 ezer belügyes vett részt. A Varsóból kivezető utakon ellenőrző pontokat állítottak fel, de az állandó lakhelyet máshol is csak külön engedéllyel lehetett elhagyni. Ez alatt a televízióban és a rádióban csak Jaruzelski beszédét ismételték, és mivel minden sajtótevékenységet felfüggesztettek, kizárólag a Trybuna Ludu, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, valamint a Żołnierz Wolności, a katonaság hivatalos lapja jelenhetett meg. A telefonvonalak egy hónapra elnémultak. A Szolidaritás több mint ötezer tagját tartóztatták le, zárták internáló táborokba, illetve ítélték el. A független szakszervezeti mozgalmat 1982. október 8-án törvényen kívül helyezték.

Jogászok szerint a “szükséges” hadiállapot bevezetése még az akkori, népköztársasági alkotmány rendelkezéseivel sem állt összhangban. Önfelmentő könyveiben, valamint későbbi interjúiban Jaruzelski e tettét a szovjet katonai beavatkozás megelőzésének szándékával, a kisebbik rossz választásaként magyarázta. Borisz Jelcin oroszországi elnöksége alatt nyilvánosságra került akták azonban ennek ellenkezőjét bizonyítják: annak ellenére, hogy a szovjetek a helyzet gyors rendezését sürgetve folyamatos nyomást gyakoroltak a lengyel vezetésre, az afganisztáni beavatkozás után két évvel azonban nem tervezték a katonai bevonulást.[1] Ezzel a szovjet vezetés határozottan visszautasította a lengyel kommunisták kérését, és ragaszkodott hozzá, hogy a Szolidaritás ügyét a lengyel kormány maga oldja meg.

Mihail Gorbacsov hatalomra kerülése és reformpolitikája újabb löketet adott a lengyelországi folyamatoknak. Az 1988. decemberi, országos sztrájkhullám végül tárgyalóasztalhoz kényszerítette a lengyelországi kommunista vezetést. Az 1989. február 6.-tól április 15.-ig tartó Kerekasztal-tárgyalások eredményei alapjaiban változtatták meg a lengyel társadalmat és a kormányzást is. Ismét legalizálták a Szolidaritást. A lengyel parlament alsóházában addig garantált 65%-ot élvező kommunisták a szabad választásokon még a relatív a többség megszerzésére sem voltak képesek .

Végül 1990-ben Jaruzelski lemondott az elnöki címéről. Utóda Lech Wałęsa, a Szolidaritás vezetője lett.

1991. január 31.-én nyugdíjba vonult.

Nyugalomba vonulását követően számos, a kommunizmus évei alatt elkövetett bűncselekmény vádjával kellett szembenéznie.2005. májusában az orosz elnök, Putyin a náci Németország felett aratott győzelem 60. évfordulója alkalmából kitüntette Jaruzelskit.

2007-ben Lech Kaczynski lengyel államfő javaslatára törvénytervezet előkészítésébe kezdtek, melynek alapján megfoszthatják katonai rangjától és minden állami elismerésétől a Nemzeti Megmentés Tanácsa (WRON) egykori vezetőit, akik részt vettek a hadiállapot bevezetésében.