Ezt mennyien  vettük komolyan?

És mennyien nem?

És?

?

A kisdobosok és úttörők kötelessége, hogy:
Ismerje a kisdobos- és úttörőélet törvényét és aszerint éljen;
Legjobb tudása szerint vegyen részt az őrsi, a raj-, és más mozgalomi közösségek és a csapatközösség életében;
Képességeinek megfelelően teljesítse megbízásait, és érdeklődése szerint önként vállaljon feladatokat a közösség programjainak megvalósításában
Fizesse; a tagsági díjat.

A kisdobos és úttörők joga, hogy:
Részt vehet az őrsi, a raj, a csapat és más úttörőközösségek programjának előkészítésében, teljesítésében, a közös ellenőrzésben és értékelésben; javaslatait, kívánságait közölje közösségével, a gyermek- és a felnőtt vezetősséggel és vezetőivel; kapjon védelmet a közösségben;
Rész vehet -mint választó és választható-az úttörőközösség gyermek-tisztségviselőinek megválasztásában;
Használja az úttörő-létesítményeket és-eszközöket; részt vehet az úttörőcsapat, az úttörőintézmények összejövetelein, rendezvényein, táborozáson és mozgalmi képzésben;
Viselhet egyenruhát, megbízatása szerint rangjelzést, a szövetség kitüntetéseit és jelvényeit;
Igénybe veheti a kisdobosoknak és úttörőknek járó kedvezményeket.

A kisdobosok 6 pontja
1. A kisdobos hűséges gyermeke a magyar hazának.
2. A kisdobos szereti és tiszteli szüleit, nevelőit , pajtásait.
3. A kisdobos szorgalmasan tanul és dolgozik, segíti társait.
4. A kisdobos igazat mond és igazságosan cselekszik.
5. A kisdobos edzi testét és óvja egészségét.
6. A kisdobos úgy él, hogy méltó legyen az úttörők vörös nyakkendőjére.

Az úttörők 12 pontja
1. Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak, felelősséggel dolgozik érte.
2. Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét.
3. Az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.
4. Az úttörő gyarapítja és védi a szocialista társadalom értékeit.
5. Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.
6. Az úttörő igazat mond és igazságosan cselekszik.
7. Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, nevelőit és az idősebbeket.
8. Az úttörő igaz hű barát.
9. Az úttörő bátor és fegyelmezett.
10. Az úttörő szereti és védi és a természetet.
11. Az úttörő edzi testét és óvja egészségét.
12. Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúság Szövetség tagságára.