Ezen az őszi reggelen az előrejelzések 6 óra 11 percre tették a Nap felkeltét, de az emberek hiába vártak rá. Órák múltak el derengő félhomályban és nem tűnt fel a fény a megszokott keleti irányból, este hét után a reménykedőknek is be kellett látniuk, hogy az égitest már nem mutatkozik ezen a napon.

Többen is betelefonáltak a Meteorológiai Intézetbe a különös esemény okai után érdeklődve. A szakemberek a sűrűn megrekedt füstköddel magyarázták a jelenséget, és azzal biztatták a nyugtalankodókat, hogy a feltámadó szél hamarosan eloszlatja majd a szmogot, és az időjárás visszatér megszokott medrébe. A Nap azonban másnap és harmadnap sem kelt fel.

A távirati irodák jelentései szerint ez a különös teljes napfogyatkozás földrajzilag pontosan behatárolható területre, az egykori szocialista országokra terjedt ki. Például Hegyeshalomnál az orráig sem látott az utas, Nickelsdorfnál viszont már ragyogó napsütésben haladhatott.

A társadalmi és érdekvédelmi szervezetek természetesen magyarázatot követeltek, ennek nyomán többen is vállalkoztak rá, hogy felvilágosítással szolgáljanak. Az egyházak az Úr sújtó kezének nyomát látták benne, mellyel az elmúlt évek elfajzott pogány szellemiségét torolta meg. Hajdú Dezső, a Magyar Gerincpárt alelnöke többször is nyilatkozott a Nap váratlan eltűnéséről. Zsúfolt gyűléstermek közönsége előtt bizonygatta, hogy a volt kommunista nómenklatúra eladta az országra jutó napfényt az idegen tőkének, az üzletet közismert nemzetközi faji kapcsolatai, tel-avivi ügynökei révén bonyolította le. Hajdú bizonyítékul felolvasta a legutóbbi statisztikai jelentéseket arról, hogy hányan kaptak napszúrást Izraelben – nyilvánvalóan az ide irányított magyar napsugár következtében.

Végh főminiszter is nyilatkozott. Bár elhatárolta magát Hajdú kijelentéseitől, melyet az alelnök meteorológiai tevékenységének részeként értékelt, a liberális sajtót tette felelőssé, amiért a dolgok idáig fajultak.

– Ezek az urak letagadták a Napot az égről. Miért?! Mert a csillagot szeretnék visszarakni a helyére. Kormányunk egyébként sem tekinthető felelősnek, hitelt érdemlő bizonyítékaink vannak, hogy ez a sajnálatos jelenség a pártállam idején kezdődött el rendszeres holdfogyatkozások formájában.

Teltek a napok és a hetek, a Nap azonban továbbra is valahol a látóhatár mögött bujkált, az ország kénytelen volt berendezkedni arra, hogy sötétben kell élnie. Egymást követték az ezzel kapcsolatos kormányintézkedések és rendeletek.

Mivel a napszakok között gyakorlatilag nem mutatkozott különbség, azonnali hatállyal eltörölték a munkások délutáni műszakjának húsz- és éjszakai műszakjának negyvenszázalékos órabérpótlékát. Ez az intézkedés minden mást megelőzött.

Mivel az utcai lámpáknak folyamatosan kellett égniük, energiatakarékossági okokból lecsökkentették a fényüket, egyben leállították az erősen ráfizetéses Utcaseprő Vállalat működését is – abból kiindulva, hogy a sötétben úgysem látszik a szemét. Az állami vállalatok tanácskozásait ugyancsak teljes sötétségben tartották meg, a résztvevők takarékosságból a gatyájukat is letolták, hogy addig se kopjon.

Az Állami Vagyonügynökség a nagyobb gyárak élére politikailag megbízható csökkentlátókat nevezett ki, abból a meggondolásból, hogy az állandó homályban ők otthonosabban tudnak tájékozódni.

Ezek az új vezetők – igazolva a beléjük fektetett bizalmat, több nagyszabású üzletet is kötöttek. Bartellegyezség keretében az utolsó magyar kezén maradt gyertyagyárat elcserélték Japánnal egy nagyobb tétel rózsaszín lencséjű napszemüvegért. Az új külföldi tulajdonosok azonnal leállították a magyar üzem termelését és piaci egyeduralkodóként a saját Halottak Napjáról megmaradt mécseskészletüket küldték a magyar boltokba, „Lux-Interpilács” márkával.

Ezekkel a mécsesekkel jelölték az egykori Nap helyét az égen és ezek égtek a különféle kormányhivatalok előtt is. A tetszetősebb megjelenés érdekében a mécseseket különféle burákba állították, így például a Művelődési Minisztérium előtt egy kivájt tökbe, melyre szemet, orrot és bajuszt vágtak. A Művelődési Minisztériumot keresőket ezentúl úgy igazították útba, hogy:

– Tudja, az a ház, ahol az a tökfej van.

A kormány egy idő után elhatározta, hogy egy mesterséges napot bocsát fel német kölcsönből, Guten Tag! – Jó napot! – elnevezéssel. A „Guten Tag” azonban csak meghatározott helyeken sugárzott fényt, például a Bem téren és Lakitelken, más környékeken viszont egy különleges ködösítő berendezés segítségével még töményebbé tette a sötétet.

A Nap eltűnésének egyéves évfordulóján egy alagútban rendezett nagygyűlésen maga Végh főminiszter értékelte az eltelt időszakot. Számos pozitív jelenséget mutatott ki: a szomszédos országokban sokkal sűrűbb a sötétség, mint nálunk, egyes helyeken már kenyérre is kenik, sikerült megszüntetnünk az üdülők túlzsúfoltságát és az állandó sötétségnek köszönhetőleg érezhetően javultak a népszaporodási mutatók:

– Nincs igazuk azoknak, akik hamis nosztalgiát táplálnak az elmúlt, levitézlett Nap iránt! Bebizonyosodott, hogy ha megfelelő módon élünk nemzeti hagyományainkkal, nincs is szükségünk a Napra, sőt az esőt és a harmatot is nélkülözni tudjuk – mondta nagy tapssal fogadott beszédében.

Egyszer csak épp oly váratlanul és meglepetésszerűen, mint ahogy eltűnt, újra kisütött a Nap. Az emberek szemüket törölgetve néztek körül, elborzasztotta őket, hogy mennyi szemét gyűlt össze az utcákon. A sarkokon a sötétség örve alatt megölt járókelők feküdtek, az úttesten pedig a tudomásul nem vett karambolokból visszamaradt kocsironcsok álltak. Mindenki látta, de senki se szólt, mert a mesterséges Nap, a „Guten Tag” még változatlanul ott keringett az égboltozaton.