Valamikor 78-79 tájékán új zenekarral gazdagodott a szegedi rockszíntér. Benkő Zoltán alias Güzü, a postaforgalmi szakközépiskola 2. osztályos tanulójaként elhatározta, punkzenekart alapít*. A bandának a CPG nevet adta, amely zseniális rövidítés a COME ON PUNK GROUPot takarta. Güzüt, miután rendeztek pár koncertet, rövid úton kivágták a szakközépből, hogy csak úgy pengett. Zoli barátunk következő nagy bravúrja az volt, hogy új jelentéstartalmat adott a három betűnek: COITUS PUNK GROUP. A CPG név egyéb magyarázata nem hiteles.

1980-ban aztán többször is bevitték őket a szegedi rendőrkapitányságra, annak ellenére, hogy egyik számuk, a Pekingi kacsa, felkerült egy újvidéki ifjúsági lap slágerlistájának élére. A rendőrségen kapott pofonok csak erősítették bennük az érzést, hogy le kell lépniük a napfényes Csongrádból. Levelezni kezdtek hát a fővárosi underground képviselőivel, és hamarosan fel is léphettek a Közgáz-klubban, az ETA és a BIZOTTSáG előzenekaraként. Majd a BEATRICEvel nyomultak isten háta mögötti falusi kultúrházakban. A sikereken felbuzdulva a CPG némi átalakulás után felköltözött Budapestre.

A beilleszkedés a fővárosi punkvonalba könnyen ment, a banda hetek alatt vált híres-hírhedtté. Dalaik közül főleg az Erdős Péter és az Ifjú élmunkás tették őket ismertté. A fiúkat azonban nem vakította el a siker, kőbányai lakásukon állandóan új showelemek kiötlésén törték a fejüket.
és itt lépett a történetbe a csirke. Benkő Güzünek volt egy füzete, abba írta mindenki az “agyament” hülyeségeit, mit is kéne csinálni a színpadon. Ebben van egy feljegyzés (jelenleg a belügyminisztérium irattárában), hogy Haska Béla lábára egy tyúkot kéne kötni, úgy énekeljen. Loptak hát egyet a srácok – Kőbányán nem nagy ügy. Aztán a Kozák téri koncerten elindult a buli.
Güzü szerint semmit nem akartak a csirkétől, ennek persze ellentmond a fotó – Haska Béla az ollóval -, azt végül a koncert közönsége tépte szét.

A koncert után elindult a lavina. Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat mindenható menedzsere, akiről az egyik legismertebb CPG dal szól, írt egy cikket a Kritika 82 augusztusi számába: Felszólalás szennyhullám ürügyén. Ezután beindult a hatalmi gépezet. Izgatás vádjával pár héten belül letartóztatták a zenekar tagjait. A kirakatper fél évig tartott. Ennek során az ügyész számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a fiúk, dr. Erdős állításával szemben nem fasiszták. Csak antikommunisták… (áll egy ifjú élmunkás a téren, /Kommunista szombatról jött éppen. / Mocskos

büdös kommunista banda! / Miért nincsenek ezek felakasztva?) és ez a 80-as évek első felében komoly vádnak számított. A CPG három tagja két és fél évet kapott, kivéve a basszusgitáros Varga Zolit. ő megúszta felfüggesztettel. Később megalapította a 88 nevű zenekart, amivel CPG dalokat is játszott (pl. Mindennek te vagy az oka).

Benkő Zoli a börtönévek után Amerikába szökött. 1993-ban megpróbált hazalátogatni, de mivel volt még ellene 1-2 eljárás, nem lépett Magyarország területére.

A CPG Primitív bunkó című opusza felkerült a francia PRIMITIV COZAK nevű kiadó, Világ lázadói harcra fel! című válogatására. Ezen hallható még az ETA, a QSS, a KRETENS és a TIZEDES egy-egy dala. A TROTTEL RECORDS Mindent megeszünk címmel jelentette meg, 93 táján a CPG posztumusz koncert albumát.