VIII.

Feltűnnek a régi haverok

 

Megállunk a lakóház előtt, melyben lakom, és várunk. Még nem érkezhettek meg, hiszen csak egy kocsi parkol az épület előtt. Gary különös arccal néz rám.

– Mondd csak! – kérdi. – Emlékszel még arra, mit mondtál az előbb?

– Persze – válaszolom büszkén, de egy kicsit nyugtalan is vagyok a tekintete miatt.

– Mi bizonyítja, hogy azok, akik megtámadták Defatót és azok, akik betörtek a Slammerbe, ugyanahhoz a bandához tartoznak?

Egy kicsit gondolkodom. Értem, mire akar kilyukadni. Petroszjan gyilkosának nyilvánvalóan egy rivális bandához kell tartoznia. Ha Petroszjan haverjai próbálták megszerezni a hullát, akkor ezek nyilván a gyilkosának a haverjai, és ezek azok, akik betörtek Slammerhez. Akár így van, akár úgy, a két gaztett mindenképp különböző bandák műve lehet. Megtapogatom a búbomat.

– Értem, mire akarsz kilyukadni – mondom Garynek.

És ez egyáltalán nem valószerűtlen. Megcsóválja a fejét, kinyitja a kocsiajtót, és kiszáll. A visszapillantó tükörben hirtelen feltűnik egy autó. Lassít, aztán tovább megy. Felesleges pánik. A nyitott ablakon Gary bedugja a fejét.

– Bemegyek a házba – mondja, és kezével az épületre mutat, melyben lakom. – Ha mind a ketten a taxiban maradunk, gyanút foghatnak. És neked kell maradnod, hiszen csak te tudod fölismerni a fickót, aki elkábított. Ha egyáltalán jönnek, akkor nekik kell jönniök, és te egyedül őket ismered. Most az a kérdés, hogy ezek Petroszjan ellen vagy Petroszjan mellett vannak.

– Igyekezz – mondom –, újabb kocsi jön.

Gary belohol a házba. Én pedig a szemem sarkából figyelem mögöttünk az autót. Ez is elhalad mellettünk, de nem sokkal előttünk fékez és megáll. Kiszáll két fickó, és bemegy a házba.

Nem ismerős egyik sem. De ahogy előbbre hajolok, észreveszem, hogy még egy harmadik is ül a sofőr mögött. Tehát összesen négyen vannak.

Hogy a fenébe nézhetném meg ennek a palinak a pofáját? Még soha ennyire nem voltam kíváncsi. Támad egy ötletem.

– Figyeljen csak – mondom a sofőrnek –, nem akar keresni öt dollárt?

– Attól függ! – válaszolja.

Úgy látszik, nem figyelte, miről beszélünk, vagy ha figyelte is, amióta megálltunk, nem következtetett semmire.

– Figyeljen ide, öreg fiú! – mondom. – Szeretném látni annak a pasasnak a pofáját, aki az előttünk lévő kocsiban ül.

– Szálljon ki, nyissa ki udvariasan az ajtaját, és mondja azt neki, hogy a bal hátsó gumija lapos. Megér ez magának öt dolcsit?

– De hát a bal hátsó teljesen rendben van! – mondja.

– Persze, hogy rendben van, de azt ő nem tudhatja.

– És hogyha a sofőr száll ki?

– Akkor baszhatjuk! – mondom. – De maga mindenképpen megkapja a pénzét. És nem valószínű, hogy a sofőr szálljon ki.

Megvakarja a fejét.

– Jól van, megpróbálom – mondja.

Kiszáll, kinyitja a másik kocsi ajtaját. A Chrysler kárpitja szürke. Mond valamit a pasinak. Szerencséje van, mert a gumi tényleg lapos egy kicsit. A sofőr megfordul, visszatartom a lélegzetem. Ebben a pillanatban Gary szalad le a bejárati lépcsőn, beszáll a taxiba, épp akkor, amikor a pasi kiszáll a Chryslerből.

– Jézusom! Ő az!

Behúzódom a sarokba ijedtemben, nehogy felismerjen, s azt súgom a sofőrnek:

– Vigyen bennünket a… – fogalmam sincs hová, s azt a címet adom meg, ami legelőször jut az eszembe:

– Hollywood Boulevard. A Mexikóhoz.

Hát nem a szomszéd utca. De a sofőr rá se ránt, indít.

– Jegyezd meg a rendszámokat – bököm oldalba Garyt.

Visszafordul, kinéz a hátsó ablakon, s felír valamit a noteszébe.

– Ő volt az – mondom Garynek.

– Jól van – válaszolja nyugodtan, majd odahajol a sofőrhöz.

– Mondja öregem, tudja, hol van az Eltűnt Személyeket Nyilvántartó Iroda? Vigyen gyorsan oda bennünket.

A sofőr rákapcsol, úgy furakodik előre, mint valami patkány, s pillanatokon belül, másodszor is ott vagyunk az iroda előtt. Kezdem érezni, hogy nem aludtam az éjszaka. De Gary friss, mint a hajnali tojás, és a csokornyakkendője fickósabb, mint valaha.

Kiszállunk, benyújtok húsz dolcsit a sofőrnek. Elégedetten bólint, végül is semmi köze hozzá, hogy helyettem a bőrét kockáztatta.

– Tudod – mondom Garynek, miközben fölfelé megyünk a liften a tizedikre –, ezeknek a fickóknak nincs tele a gatyájuk. Az egész Los Angeles-i rendőrség a nyomukban, ők meg úgy grasszálnak föl-alá, mintha semmi sem történt volna.

– Ezért mondom, hogy szerintem két banda van. Egynek nem lett volna mersze egy délelőtt két ilyen bulit véghezvinni.

– Mindenesetre szeretném látni, milyen állapotban van a lakásom – mondom morózusan.

– Valószínűleg van benne egy kis felfordulás – vigyorog az a szemét Gary.

Felmegyünk az irodába, és rányitunk egy egyenruhás vén aktakukacra.

– Hello, Mack! – mondja Gary.

– Hello, Kilian! – mondja a jóember. – Segíthetek valamiben?

– Szeretném megnézni annak a húsz lánynak a fényképét, akik Los Angelesből és a környékről utoljára eltűntek – mondja Gary.

folyt. köv.